Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Hat hónap alatt 74,5 százalékos hiány
No menu items!

Államháztartás. Hat hónap alatt 74,5 százalékos hiány

Az államháztartás központi alrendszere júniusban 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legutóbbi terve szerint 3990 milliárd forint pénzforgalmi hiány finanszírozására készül. Ehhez képest a hathavi hiány 42,7 százalékon állt.

A központi alrendszer bevételei 956,5 milliárd forinttal, 9,0 százalékkal, a kiadásai 824,0 milliárd forinttal, 6,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. Az elmúlt időszak intézkedései – például a bértámogatások, az adókönnyítések és a nyugdíjak kiegészítő emelése – jelentős forrásokat hagytak a gazdaságban – tette hozzá az adatot magyarázva a PM.

A központi költségvetés 1534,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,4 milliárd forintos többletet értek el az első fél évben.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 1837,0 milliárd forintot tett ki, amiből június havi deficit 392,0 milliárd forint volt. A központi költségvetés féléves hiánya gyakorlatilag megegyezett a tavalyival, a tásadalombiztosítási lapok deficitje idén 115,7 milliárd forinttal, 36,9 százalékkal alacsonyabb, a pénzalapok többlete pedig 17,2 milliárd forinttal magasabb lett.

Az áfa-bevételek 480 milliárd forinttal (23,9 százalékkal) felülmúlták az egy évvel korábbiakat, a jövedéki  adóbevételek 19,1 milliárd forinttal nőttek. A növekledésből  az üzemanyagok jövedéki adója 16,8 milliárd forinttal részesedett a nagyob  forgalomnak köszönhetően. A személyi jövedelamdóból idén 161,3 milliárd forinttal,  13,3 százalékkal  több folyt be a költségvetésbe.

Az Európai Uniótól június végéig 210,9 milliárd forint folyt be a programok finanszírozására, az egész évre tervezett 2020,7 milliárd forint 10,4 százaléka.

Nagyításért KLIKK a képre

A kifizetett összeg ugyanakkor 986,7 milliárd forintra rúgott, ami a 2515,4 milliárd forintos éves terv 39,2 százaléka. A kiadások túlnyomó részét, 825,2 milliárd forintot, a 2014-2020-as programozási időszak kohéziós operatív programjai adták – tette hozzá a PM jelentése.

A társadalombiztosítási alapok bevételei 345,3 milliárd forinttal nőttek és az éves előirányzat 49,5 százalékát érték el a tavalyi 50,4 százalékkal szemben. Ebből 613,6 milliárd forint a költségvetés hozzájárulásából folyt be.

A nyugdíjkiadások 186,3 milliárd forinttal haladták meg a múlt év azonos időszakát, amiből 78,5 milliárd forintott a 13. havi ellátások első hetének összege jelentett februárban. Az egészségbiztosítási alap kiadásai 43 milliárd forinttal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron az idei év  első hat hónapjában 3304,4 milliárd forint kiadás teljesült, 8,0 százalékkal kevesebb az előző évinél. Ezen belül 116,3 milliárd forinttal 1864,8 milliárd forintra nőtt a személyi juttatásokra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg.

A költségvetés nettó kamatfizetése 41,9 milliárd forinttal 472,4 milliárd forintra nőtt, az állakötvények után járó kamatkifizetések 83,3 milliárddal nőttek, a devizakötvények kamata 47,4 milliárd forinttal csökkent.

A központi költségvetés adóssága június végéig 731,0 milliárd forinttal növekedett. A költségvetés hiányát finanszírozó forintkibocsátás 1427,3 milliárd forintot tett ki. Devizaadósság nettó törlesztése 459,6 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés adósságát. A forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett erősödése 247,4 milliárd forinttal csökkentette az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás