Államosítási dömping Itáliában. Alitalia – autópályák – acélipar – és a többiek

Államosítási hullám indult Olaszországban. Az indok: a koronavírus-krízis sarkalja az olasz államot erre. A közgazdászok többsége helyesli az állam gazdasági térfoglalását. Mások államkapitalizmust vizionálnak. Az Alitalia és az autópályák után az acélipar következhet.  

A sokadik sikertelen eladási kísérlet után az olasz kormány áprilisban végül döntött a 2017 óta csődvédelem alatt álló légitársaság, az Alitalia államosításáról. Az olasz autópályákat üzemeltető ’Autostrade per l’Italia’ állami kézbe vételét a múlt héten határozta el Róma. Az állam aktív magángazdasági beavatkozásának indoka minden idők legnagyobb gazdasági válsága, amely az idén várhatóan az olasz GDP kétszámjegyű visszaesése okoz.

Az állam gazdasági jelenléte nem újdonság Olaszországban. A milánói tőzsdén jegyzett cégekben közel 50 milliárd eurós kormányzati részesedés volt eddig is: Eni, az olasz olaj- és gázipari részvénytársaság évi 75 milliárdos forgalommal; Enel, Itália legnagyobb, 32 országban aktív energiaszolgáltatója, a 130 ezer embert foglalkoztató Poste Italiane – csak néhány cég a sok közül, amelyben az állam részvénytulajdonos. Részesedése mindegyikben eléri a 30 százalékot.

A COVID-krízis újraosztja a lapok az olasz cégvilágban. Sok meghatározó szereplő került egzisztenciális krízisbe. Nincs tőkéjük a nehéz idők túléléséhez és a kilábaláshoz. Ezzel egyidőben Brüsszel részben de jure felfüggesztette a szigorú versenyjogi szabályok alkalmazását, részben de facto huny szemet a jogellenes kormányzati tőkeinjekciók és az államosítás láttán. A szociáldemokrata (PD) – baloldali populistaként  emlegetett (M5S) koalíció pedig él a lehetőséggel.

Sok támogató, kevés ellenző

A közgazdászok többsége egyetért az állam gazdasági térfoglalásával. Számottevő tiltakozás csak a nagyhatalmú Olasz Gyáriparosok Szövetségé, a COFINDUSTRA felől érkezik. Meglepő, hogy épp a baloldali Repubblicától kapnak segítséget a gyárosok.

„A nadrágok – szerencsére – még nem állami üzemekben készülnek” – állt a tekintélyes napilap államosítási hullámot kommentáló szerkesztőségi cikkében. A meglepő mondat hátterében az áll, hogy a ’Autostrade per l’Italia’ tulajdonosa, az Atlantia-holding a Benetton családhoz tartozik. Az Atlantia tucatnyi országban üzemeltet autópályát és a két római repülőtér, a Fiumicino és a Ciampino működtetése is a kezében van. A tavaly 4 milliárd euró bevételt elérő ’Autostrade per l’Italia’, 21 éve a Benetton cégbirodalom aranytojást tojó tyúkja. Az optimisták abban reménykednek, hogy állami kézbe kerülésével több pénz fog jutni a nagy, de rossz állapotú autópályahálózat karbantartására és fejlesztésére. A közkézbe kerülés a Repubblica szerint is lehet még sikertörténet.

Az már biztos, hogy az Alitalia államosítása sokkal inkább költséges, mint sikeres. Az olasz nemzeti légitársaság 2017 óta 1,2 milliárd euró kölcsönt kapott az államtól, hogy ne maradjanak a földön a gépei. Róma az államosítás pillanatában 600 millió eurót adott a cégnek. Ezt az elmúlt hetekben újabb 3 milliárd követte a 11 ezer munkahely megvédése érdekében.

Bevásárlás egyelőre üres pénztárcával

Miközben az államkassza rég üres, az államadósság pedig a GDP 150 százalékához közelít, egyre valószínűbb, hogy az összeomlás elkerülése érdekében egy újabb cégóriásba száll be az állam: Az Ilvába, egy 15 ezer embert foglalkoztató acélipari mamutvállalatba. Európa legnagyobbja a szektorban.

Az Európai Parlament megtorpedózni látszik az egyezséget, egyelőre nem adja jóváhagyását a kormányfők megegyezéséhez. Ez hónapokra eltolhatja a mentőcsomag elfogadását, ami az olaszoknak államcsődöt és kormányválságot is jelenthet, illetve a déli államok gazdaságának katasztrófális helyzetbe kerüléséhez vezethet – a szerk.

Róma a tetemes költségeket az EU mentőcsomagjaiból reméli fedezni.

Ezek azonban a hétvégi uniós csúcson született kompromisszum szerint, az északi államok, elsősorban Hollandia ellenállás miatt, jóval kisebb volumenűek lesznek a tervezettnél.

Az államosításokat kevésbé a kormányzat hatalmi vágya hajtja. Erős nyomás érkezik a munkahelyeit féltő lakosságtól és a gazdaságból is. A biztosabb lábakon álló szereplők is veszélyben érzik magukat cégóriások bedőlésének veszélye miatt. Dominóhatástól, mindent maga alá gyűrő csődhullámtól tartanak.

Az állam magától leginkább a közellátás miatt kiemelten fontos élelmiszeriparban és a nemzetbiztonsági relevanciájú cégeknél lenne aktív. Így fellépett a japán befektetők ellen, akik a világviszonylatban is meghatározó biotechnológiai konszern, a milánói Molmed ellenséges felvásárlására készültek. A szektor másik fontos olasz, perugiai szereplőjét pedig az amerikai konkurenciától védte meg Róma.

Aki korábban privatizált, most az is államosítana

Kérdés, miként kezelje az állam ’az ölébe hullott’ vállalatokat? Romano Prodi, kétszeres olasz miniszterelnök, az Európai Bizottság egykori elnöke nem tartja jó ötletnek egy mindent kézben tartó állami vagyonkezelő létrehozását. A Repubblica kérdésére viszont elengedhetetlennek nevezte az állam tulajdonosi szerepvállalását a gazdaságban. Pedig miniszterelnökként a ’90-es években ő indította el az élelmiszeripari vállalatokban meglévő állami tulajdon privatizációját.

„Nem szabad csak a nagyokra gondolni. A kis- és közepes vállalkozásoknak is támogatás kell a termelési láncolatba való mielőbbi visszakapcsolódásuk és a termelékenységük növelése érdekében” – teszi hozzá a közgazdász Prodi. Példaként Franciaországot hozza fel, ahol a kormány szintén az államosítás mellett döntött a belvárosi kis üzletek megmentése érdekében. Mindezt a tulajdonosi érdekképviseletek kérésére.

Az EU átmenetileg “bedobta a gyeplős” azzal, hogy lazított a Maastricht-i kritériumokon, így a kormánynak nem kell tekintettel lennie a költségvetési hiányra.

Bátran költekezhet az olasz kormány. A lehetőséget Prodi és sok más közgazdász, többek között Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnöke szerint is a gazdaság újraélesztésére, majd restrukturálással történő versenyképesebbé tételére kell használni.