Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Amerikai importvámok - Előrelépés helyett alapozás
No menu items!

Amerikai importvámok – Előrelépés helyett alapozás

A kínai kormány értékelése szerint a Pekingben tartott kétoldalú tárgyalások “megvetették az alapját” egy kínai-amerikai kereskedelmi megállapodásnak, de konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot a  háromnapos egyeztetések után.

A kínai kereskedelmi minisztérium közölte, hogy az amerikai és a kínai delegáció “elmélyült és részletes véleménycserét folytatott a közös érdeklődésre számot tartó kereskedelmi és strukturális kérdésekről. Ez pedig “megvetette az alapját egy megállapodásnak” e kérdések körében.

Az amerikai küldöttség csak azokat a tárgyalási pontokat sorolta fel, amelyekről december elején Donald Trump amerikai és Hszi csin-ping kínai elnök is említést tett.

A világ két legnagyobb gazdaságának képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz azóta, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök december elején Buenos Airesben személyes találkozójukon március végéig, 90 napra kereskedelmi “tűzszünetet” kötött, esélyt adva a hónapok óta dúló vámháború lezárásának.

Jeffrey Gerrish

A Jeffrey Gerrish, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének helyettese által vezetett amerikai küldöttségben a mezőgazdasági, a kereskedelmi, az energetikai és a pénzügyminisztérium magas rangú vezetői is helyet kaptak.

Trump elnök arra akarja rávenni Kínát, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával, tartsa tiszteletben a szerzői jogokat. Peking tagadja a vádakat, és az iparpolitikájának megváltoztatását célzó követeléseket úgy értékeli, mint a Kína gazdasági növekedésének fékezésére tett kísérlet.

Louis Kuijs, az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics Kínával foglalkozó elemzője rámutatott, hogy nehezek azok a változások és reformok, amelyeket az Egyesült Államok elvár Kínától, különösen a szellemi tulajdonjogok és az iparpolitika terén. “Annak megítélése pedig, hogy a változtatások mértéke elégséges-e vagy sem, természetszerűleg szubjektív. Ami azt jelenti, hogy a kereskedelmi konfliktus enyhítése és rendezése az amerikai kormányzat politikai döntéseitől függ” – hangoztatta a szakértő, aki szerint Trump elnök egy megállapodásra hajlik.

A pekingi tárgyalásokat övező “jó rezgések” dacára a konkrétumok hiánya némileg visszavetette a befektetők derűlátását, amelynek köszönhetően az elmúlt napokban szárnyaltak a pénz- és tőkepiacok.

Részben a csalódottság következményeként csökkenésre váltottak a részvényindexek a világ vezető tőzsdéin.
Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.