Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Amerikai ösztönzőcsomag - Trump vétóval fenyeget
No menu items!

Amerikai ösztönzőcsomag – Trump vétóval fenyeget

Donald Trump. Fotó: EFE/EPA/Erin Schaff

Az amerikai elnök nagyon elégedetlen a válság ellensúlyozására hivatott, 892 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomaggal. Korábban mindenki arra számított, hogy támogatja, ezért aláírja. A Twitterren azzal fenyegetett, hogy megvétózza, ha nem változtatnak rajta.

Donald Trump “gyalázatosnak” nevezte a csomagot amiatt, hogy szerinte nagyon kis összegeket tartalmaz az amerikai magánemberek és az életben maradásért küzdő éttermek támogatására, miközben felesleges kiadások vannak benne, túl sok támogatás jut például külföldi országoknak. Mint mondta, egyáltalán nem ilyet várt. Pedig pénzügyminisztere, Steven Mnuchin figyelemmel kísérte a kongresszusi vitát.

A disputában a demokraták egy nagyobb összegű csomag elfogadását szorgalmazták, amely lehetőséget biztosított volna a tagállamok és helyi önkormányzatok segélyezésére, míg a republikánusok egy olyan szűkebb csomagot akartak, amely a járvány miatt keletkezett adósságok ügyében biztosított volna felelősségvédelmet a vállalkozásoknak. A pártok úgy tudtak megállapodni, hogy kihagyták a csomagból ezt a két elemet.

A legfontosabb elemek között van, hogy a rászorulóknak tartott magánszemélyek kapnak egy egyszeri 600 dolláros segélyt, a munkanélkülieknek pedig heti 300 dollárral megemelik a segélyét 11 héten át.

Trump szerint a 600 helyett 2000 dollárt kellene adni a rászoruló magánszemélyeknek, és 4000-et a pároknak.

Terjesszenek fel egy elfogadható ösztönzőcsomagot, különben csak a következő kormány tud majd ilyet jóváhagyni, de az lehet, hogy én leszek!” – szólította fel a kongresszust.

Ezzel arra utalt, hogy meggyőződése szerint tömeges csalás történt az elnökválasztáson, és neki kellett volna nyernie, nem pedig demokrata párti vetélytársának, Joe Bidennek.

Mind a képviselőház, mind a szenátus több mint kétharmados többséggel fogadta el a csomagot, ami azt jelenti, hogy hasonló arányokkal bőven felül tudnak bírálni egy elnöki vétót, hacsak a republikánusok meg nem akadályozzák ezt. A csomagot elvileg tudja módosítani a kongresszus, de nagyon sokáig eltarthat, amíg újratárgyalják több ezer elemét. Ha nem változtatnak rajta, akkor az elnök vagy aláírja, vagy megvétózza, vagy nem csinál semmit, és akkor automatikusan törvényerőre lép.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.