Hirdetés
Kezdőlap Agrár Aratás - Átlagos termést ígér a búza, gyengét a rozs
No menu items!

Aratás – Átlagos termést ígér a búza, gyengét a rozs

Jót tett a májusi csapadék az őszi vetésű gabonáknak, ám a nagy meleg még ronthat a helyzeten. A szakemberek átlagos búza- és zab-, közepes káposztarepce-, illetve átlagon aluli rozstermésre számítanak.

Az őszi vetésű szántóföldi növények aratása az átlagos éveknek megfelelően június végén, Péter és Pál napját követően kezdődhet az idén is – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos osztályelnöke.

Petőházi Tamás

Petőházi Tamás elmondta, hogy tavaly a rendkívül meleg időjárás miatt több mint egy héttel korábban kezdődött az aratás, idén ez nem valószínű. A korábbi kezdésre akkor van esély, ha az elkövetkezendő két hétben a forróság miatt kényszerérés jelentkezik a növényeknél – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a csapadékhiány kedvezőtlenül hatott az őszi vetésekre. A késő tavaszi csapadékos időjárás miatt a növényvédelmi munkák is késtek, sok helyen későn tudták csak elvégezni a gyomirtást. A május elejei csapadék jót tett, de annak eloszlása és mennyisége régiónként eltért – mondta.

Pusztavámi Márton, a NAK Vas megyei elnöke az MTI-vel közölte, hogy mind az őszi káposztarepce, mind az őszi gabonák esetében a májusi csapadékok hatására ígéretes termés mutatkozott, egy rendkívüli meleg azonban ezzel ellentétesen hathat. A megyében őszi búzából a tervezettel megegyezően, hektáronként mintegy 6 tonnás termésre számítanak.

A legtöbb gabonaféle átlagos vagy annál jobb termést hozhat. Illusztráció: MTI/Varga György. azüzlet.hu
A legtöbb gabonaféle átlagos vagy annál jobb termést hozhat. Illusztráció: MTI/Varga György

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint a térségben őszi búzából közepes, átlagos várható, hektáronként legfeljebb 6-6,5 tonna körüli termésre számít.

A száraz időjárás az őszi árpát is megviselte, míg a kalászosok közül a legkritikusabb állapotba a rozstáblák kerültek, abból gyenge-közepes termésátlag várható, addig a zabtermés átlagos-jó lehet. Az őszi káposztarepce állománya a megyében 791 hektáron – főleg Hajdúböszörményben és a bihari térségben – a gyenge kelés és fagykár miatt kipusztult, vagy kitárcsázták a gazdák. A táblák közepes, hektáronként 3-3,5 tonnát kitevő termést jeleznek előre – jegyezte meg a szakember.

A NAK közölte, hogy az idén a búza termőterülete 950 ezer hektár, a repcéé 300 ezer hektár, az őszi árpáé 200 ezer hektár.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás