Kezdőlap Budapest ÁSZ: a fővárosi forrásmegosztás előkészítése nem volt szabályszerű, de az elszámolás igen
No menu items!

ÁSZ: a fővárosi forrásmegosztás előkészítése nem volt szabályszerű, de az elszámolás igen

Nem volt szabályszerű a fővárosi önkormányzat múlt évi forrásmegosztási rendeletalkotásának előkészítési folyamata, ugyanakkor a 2021. évi forrásmegosztásnál figyelembe vett bevételek és kiadások megállapítása és elszámolása szabályszerű volt – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében.

A 2021. évi forrásmegosztási rendeletalkotás előkészítési folyamata a Főpolgármesteri Hivatalnál nem volt szabályozott, ezáltal nem volt szabályszerű – áll az aszhirportal.hu oldalon közzétett jelentésről szóló összefoglalóban, amelyben az olvasható, hogy a jövő évi forrásmegosztás során korrekció érvényesítése nem indokolt.

Mint írták, a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek körét és a részesedési arányokat a forrásmegosztási törvény határozza meg. Ennek értelmében a fővárosi önkormányzat által kivetett helyi iparűzési adóból származó bevételből, valamint a hozzá kapcsolódóan kiszabott pótlékból és bírságból származó bevételekből a fővárosi önkormányzat részesedése 54 százalék, míg a kerületi önkormányzatok együttes részesedése 46 százalék.

A kerületi önkormányzatok a bevételből való részesedésük arányában kötelesek hozzájárulni a fővárosi önkormányzati adóhatóság helyi adóztatással kapcsolatban felmerülő kiadásaihoz.

Az ÁSZ megállapította, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban nem alakítottak ki a forrásmegosztási rendelet szabályozott és szabályszerű megalkotása előkészítési folyamatához a 2020. november 1-jétől hatályba lépett szervezeti és működési szabályzatban előírtakkal összhangban lévő, a világos szervezeti struktúrát, a folyamatok átláthatóságát biztosító belső szabályzatokat.

A főjegyző a forrásmegosztási rendeletalkotás előkészítésében részt vevő költségvetési tervezési és felügyeleti főosztály részére a jogszabályban előírtak ellenére az ellenőrzési nyomvonalat nem készítette el és a szervezeti és működési szabályzatban előírtak ellenére nem hagyta jóvá, valamint nem határozta meg ügyrendjét.

Ezáltal a forrásmegosztási rendeletalkotás előkészítési folyamata a Főpolgármesteri Hivatalban nem volt szabályozott és szabályszerű – olvasható.

A jelentés szerint a 2021-ben megosztandó bevételek és kiadások pénzügyi elszámolása szabályszerű volt. Az ÁSZ ellenőrzése a 2021. évi forrásmegosztási rendelet felülvizsgálata során nem tárt fel jogosulatlanul igénybe vett vagy a jogszerűen megillető forrásnál alacsonyabb összegű részesedést, ezért a 2022. évi forrásmegosztás során korrekció érvényesítését nem tartja indokoltnak – írták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.