Kezdőlap Gazdaság ÁSZ-elnök: ösztönözni kell a lakosságot a megtakarításra
No menu items!

ÁSZ-elnök: ösztönözni kell a lakosságot a megtakarításra

A várható gazdasági lassulás miatt az államnak minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében – jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Domokos László. Kép: MTI/Máthé Zoltán

Méltatta, hogy a kormány 2020-ra ismét olyan költségvetést tervezett, amely számottevő tartalékokat tartalmaz. Úgy vélte, ez lehetőséget ad arra, hogy az állam felkészüljön a nehezebb időkre. “A mostani helyzetben a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen” – mondta.

Kijelentette: a közgazdászok egyetértenek abban, hogy a váratlan helyzetre való felkészüléshez a háztartásoknak legalább háromhavi bevételüknek megfelelő összegű megtakarítással kell rendelkezniük. “Ez készíti fel a társadalmat arra, hogy ha tényleg jön egy lassulás, és ennek keretében Magyarország nagyobbat zökkenne, a családok is képesek legyenek alkalmazkodni” – fogalmazott.

Úgy vélte, az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek zöme a megtakarítást válassza. Ilyen ösztönző lehet a megtakarítások értékállóságának biztosítása például inflációkövető állampapírokkal, továbbá a kamatadó eltörlése is. A rendszerben számításai szerint van 3-3,5 százalék megtakarítási hányad, amelyet “készpénz helyett le kellene kötnie az államnak”.

“Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák” – hangoztatta Domokos László. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...