Kezdőlap Turizmus Átadták a bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot
No menu items!

Átadták a bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot

A magyarok által teremtett kultúra példamutató a világ számára -ezt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára mondta a bugaci Aranymonostor Látogatóközpont átadásán pénteken.

A helyettes államtitkár a mintegy 1,4 milliárd forint magyar és európai uniós forrásból épült létesítményt világszínvonalúnak nevezte. A látogatóközpontban a Bugachatárában több mint tíz éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és a körülötte elterülő település életét, valamint az ott talált leleteket mutatják be.

Rideg László, a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy az ásatások 2010 októberben kezdődtek Bugac határában és a beruházásnak köszönhetően be lehet mutatni, hogy milyen volt a 12. századi élet Magyarországon, ami akkor gazdasági, kulturális központ volt.

Szabó László, Bugac polgármestere elmondta: a önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósuló beruházás első üteméhez – a látogatóközpont kialakításához – a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert forrást. A látogatóközpont kialakítása nemcsak Bugaci, hanem a vármegye turisztikai életében is mérföldkő – hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint júniusban várhatóan befejeződik a látogatóközpont második ütemének fejlesztése. A harmadik ütemre, amely egy kilátó, egy kemping és egy fogadóépület kialakítását, valamint a romterület rendezését foglalná magába, további forrásokat kell szerezniük. Ezt követi a negyedik ütem: a monostor megépítése Árpád-kori technológiákkal – fűzte hozzá.

A beszédek után Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke megáldotta a látogatóközpontot. A tájba illeszkedő fogadóépület külső megjelenése, építészeti megformálása lapos, kerek, rovátkolt ezüst oldalával a homokban fellelt pénzdarabot idézi. Formája utal még az egykori kolostorok kerengőire is. Az épület földszintes kialakítása miatt teljesen akadálymentes, a korszerű technológiai és szerkezeti megoldásai következtében pedig energiahatékony.

Az egykori Péterin az 1050-es években indult az élet, minden bizonnyal királyi telepítés következtében. A rendi monostort 1130 és 1140 között alapította a kor kiemelkedő főúri családja, a Becse-Gergely nemzetség. A fontos hadi és kereskedelmi út mentén fekvő stratégiai helység a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza köze szakrális és gazdasági központjává nőtte ki magát. A korszakot tekintve hatalmas kiterjedésű és városias település életének végét az 1241-42. évi tatárjárás okozta. A helyszínen folyamatosan zajló régészeti feltárások tömegesen hozzák felszínre az Árpád-kori Magyarország kiemelkedő gazdagságának, nagyhatalmi státuszának bizonyítékait.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás