Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Átalakíthatja a digitális forradalom a magyar közigazgatást?
No menu items!

Átalakíthatja a digitális forradalom a magyar közigazgatást?

A digitális forradalomnak köszönhetően korszakváltás küszöbén állunk, és ez alapvetően átalakíthatja a magyar közigazgatást – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter  Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság konferenciáján tartott előadásában.

A közigazgatás ügye minden uniós tagállamban önálló, nemzeti hatáskör, ugyanakkor megfogalmazódnak közös fejlesztési irányok, mint amilyen a felhasználó-központúság, az élethelyzethez kötött, illetve a határokon átnyúló szolgáltatások, vagy a többcsatornás hozzáférés lehetősége.

Ebben Magyarország a kormányablakok révén európai és világszínvonalon is úttörő volt, hiszen ez tette lehetővé, hogy az állampolgárnak csak egyszer kellett elmennie ügyet intézni, és több eljárást is indíthatott – emelte ki Navracsics Tibor.

A miniszter azt mondta, májustól lehetett regisztrálni a digitális állampolgársági programra, szeptembertől pedig megjelenik a mobilalkalmazás, majd folyamatosan bővül az életesemény alapú ügyintézés lehetősége.

Tájékoztatása szerint ezzel egy időben párhuzamosan építik ki a virtuális kormányablakot, amely egy online segítségnyújtó felület lesz az ügyintézéshez. E területen 2026-ban tervezik az éles változat elindítását, elsőként a Pest vármegyei kormányhivatalban, majd országosan.

Sszintén az elkövetkező időszakban indul el a digitális ingatlan-nyilvántartás, amely lehetővé teszi a lehető leggyorsabb ügyintézést, mivel a földhivatali bejegyzések biztonságába vetett közbizalom alapvető fontosságú a gazdasági és a társadalmi élet szempontjából.

Navracsics Tibor véleménye szerint a digitális ügyintézés nem a kormányablakok működésének átvételét vagy a fizikai jelenlétet igénylő közigazgatás leváltását jelenti, hanem a szolgáltatások bővülését, mert a tapasztalatok szerint nagyon sokan ragaszkodnak a hagyományos találkozásokon alapuló ügyintézéshez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.