Mátrai Károly az MVM Csoport vezérigazgatója január 23-ától, ezzel együtt a nemzeti vállalatcsoport igazgatósága is megújul - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium.
A kormány úgy döntött, hogy az Európában kialakult gabonapiaci helyzetre tekintettel kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása - közölték az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Németország a bruttó hazai termék (GDP) növekedése ellenére is 110 milliárd eurónyi vagyont veszített tavaly az ifo gazdaságkutató intézet becslése szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás - közölte a Gazdasági Versenyhivatal.
Nem süllyed recesszióba a német gazdaság az idén Olaf Scholz kancellár szerint: a szociáldemokrata politikus szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága Oroszország Ukrajna elleni háborúja és az abból fakadó energiaválság dacára elkerüli a visszaesést, mert sikerül szélesebb alapra helyezni a földgázellátást.
Marc Angel luxemburgi szocialista képviselőt választotta szerdán új alelnökének az Európai Parlament a decemberben kirobbant korrupciós ügy miatt leváltott Eva Kaili megüresedett helyére.
A korábbiakhoz képest kevésbé negatív kilátásokkal számolnak az idei évre az OTP Elemzési központ és az OTP Global Markets szakértői: jelentősen csökkent az extrém recesszió esélye, a növekedési kilátások pedig stagnálás körül stabilizálódtak.
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról megjelent cikkekkel ellentétben a Magyar Államkincstár a jogszabályoknak megfelelően és méltányosan jár el a támogatással kapcsolatos ügyekben, a program keretében több mint 28 ezer család autóvásárlását támogatta a kormány, ebből mindösszesen 65 esetben (0,2 százalékban) volt szükség a támogatás visszafizetésére szabálytalanságok vagy köztartozások miatt - közölte a Magyar Államkincstár.
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag első hárommilliárd eurós részletét - közölte a brüsszeli testület.
Megkezdődött a 2023-as bértárgyalás a BKV-nál, a 2021 júniusában a főváros és a bérszövetséget alkotó szakszervezetek között létrejött megállapodással összhangban a munkáltatói oldal 15+1 százalékos bérfejlesztésre tett javaslatot - közölte a társaság.
Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség genetikai meghatározottságú lehet, hanem azt is, hogy egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...