A budapesti lakásrezsi-támogatás újbóli, várhatóan szeptemberi bevezetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester.
A vártnál kevésbé, de az előző havi 11 éves mélyponthoz képest májusban javult a gazdasági hangulatindex az eurózónában és az EU-ban. Az Unión belül a harmadik legjobb foglalkoztatási kilátásokat Magyarországon mutatta ki az Európai Bizottság felmérése.
Új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet az Agrárminisztérium 80 milliárd forint értékben az állattenyésztés és a kertészeti ágazat számára - közölte Nagy István agrárminiszter.
A rozsdaövezetekben egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
A német GDP az idén 6,6 százalékkal csökken, majd 2021-ben 10,2 százalékkal nő - áll a müncheni ifo gazdaságkutató intézet prognózisában, amely kilenc hónapra teszi az üzletmenet normalizálódásához szükséges időt.
A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke, Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - lemondott alelnöki tisztségéről.
Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával. A kár mintegy félmilliárd forint - közölte a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága.
Márciusban a bruttó átlagkereset 400 ezer 400 forint volt, 9,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset 275 ezer 700 forint volt, 9,6 százalékkal nőtt tavaly márciushoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 2009-es pénzügyi válságot kísérő visszaesésnél sokkal mélyebb idei világgazdasági recesszióra kell készülni - áll a Fitch Ratings átfogó előrejelzésében.
Németország export világhatalom. A szabadkereskedelemre épül a németek jóléte. A többség, 58 százalékuk mégis inkább a globalizáció árnyoldalait látja – derül ki a Spiegel friss felméréséből.
Átszervezi együttműködését a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség: az új stratégia alapján mindegyik autógyár a saját erősségét jelentő területeken veszi át a vezetést, a másik két vállalat pedig a keze alá dolgozik.
A kormány elfogadta az új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot. Amennyiben az Országgyűlés is rábólint, a rozsdaövezeti területeken épülő lakások vásárlásának áfája öt százalékra csökken.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhülésével a munkaerőpiacon is javulásra lehet számítani, de a visszarendeződés az elemzők szerint lassúnak ígérkezik.
Digitális és technológiai fejlesztésre, kapacitásbővítésre igényelhetnek akár 153 millió forintot a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások a Gazdaság-fejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 33 milliárd forint keretösszegű pályázatán.
Veszélyes becsapódási szöge miatt okozott katasztrofális kihalást a Földön a 66 millió éve becsapódott, az állat- és növényfajok 75 százalékának pusztulását okozó aszteroida - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...