Hirdetés

Érsek M. Zoltán - AzÜzlet.hu

Az olaszországi magyar könyvek nagykövete

Családi könyvkiadójával az újkeletű ismeretlenségből hozta vissza a magyar irodalmat új hazájában, Olaszországban Szilágyi Mónika. A fiatal, magyar származású üzletasszony úgy érzi, akkor mondhatja igazán sikeresnek a munkáját, ha Itáliában nemcsak megismertetni tudja a legjobb magyar írókat, hanem még a nevük helyes kiejtését is sikerül elérnie.

Olajipari elemző: a magyar háztartások erősen megszenvedik az energiaár-robbanást és az inflációt, a zöld átállás is csúszni fog

A mostani telet a jelenlegi gázhelyzetben is túléli Európa és Magyarország – mondja Pletser Tamás, aki szerint a baj inkább az, hogy a jelenlegi, kiemelkedően magas energiaárak a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak egyaránt nagy kárt okoznak.  

A nukleáris energia, ami emberéleteket menthet – kongresszust tartott az EANM

Habár a nukleáris szót hallva – különösen most, az ukrajnai háború kapcsán - az emberek többségének a háború jut eszébe, a radioaktív nyomjelzési technikán alapuló, diagnosztikai és terápiás célú orvosi szakterület, a nukleáris medicina számtalan ember életét megmentette már. Erről is szó esett a szervezet Az Európai Nukleáris Medicina Szövetség (EANM) közelmúltban tartott konferenciáján.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke: gazdasági téren is új világrend születik

Az Ukrajnában dúló háború egy új politikai és gazdasági hatalmi rendszer kialakulásának a mérföldköve, amely Európa meggyengülésével járhat – fejtette ki AzÜzletnek Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke. A szakember szerint – ami Magyarországot illeti – a kiváló első félévi gazdasági eredményeknek köszönhetően a GDP idei növekedése 4 – 5 %-os lehet, és mivel az adóbevételek jelentősen túlteljesülnek, a lakossági és a vállalkozói kör bizonyos szegmenseiben nyújtott energia-árkompenzáció is tartható lesz. Az érezhető kilábalás pedig 2023 második felében kezdődik el.

A SPAR ügyvezetője: élelmiszerből nem lesz áruhiány

Az ukrajnai háború, a kiugró infláció, valamint az energiaárak robbanása ellenére sem kell áruhiánnyal számolni, de az előfordulhat, hogy bizonyos gyártók meghatározott termékeit átmenetileg más gyártók cikkei helyettesítik – fejtette ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője.

Itt a válasz: ez a vezető magyar bankárok véleménye a recesszióból való kilábalásról

Soft vagy hard landing, szakmai kifejezéssel élve puha vagy kemény landolás várható: könnyebben vagy nagyobb megpróbáltatások árán jutunk túl a mostani recessziós helyzeten? A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közelmúltban lezajlott 60. Közgazdász-vándorgyűlésének egyik kiemelt eseményén, a Bankvezérek kerekasztalán a levezető elnök, Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke által feltett kérdésre Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Vörös Réka, az UniCredit Bank igazgatóság tagja, Martzy Antal, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese, Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója válaszolt.

Gaál Miklós, a Donautica igazgatója: a szálloda olyan, mint a színház, minden nap meg kell dolgozni az elismerésért

Szépséges, csendes, ezért is magával ragadó a faddi Duna-holtág világa, ahol a mozdulatlan vízben, csendesen siklik a csónak a nádas mellett, miközben egy távoli templom harangzúgása töri meg a csendet.

425 forint is lehet egy euró? Ismét a dollár a vezető menedékvaluta

Miközben ismét a dollár lett a vezető menedékvaluta, új negatív csúcsra jutott forint. Mellette a fonttól kezdve az északi országok valutáin át a régiós fizetőeszközökig nagyon erős árfolyamkilengések jellemezték és jellemzik a devizapiacot – fejttette ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Jubileumi Közgazdász-vándorgyűlés újdonságokkal

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a tradíciók folytatása, a magas színvonalú előadások és eszmecserék mellett újdonságokat is bevetve tartja jubileumi, 60. vándorgyűlését csütörtökön és pénteken Szegeden.

Rossz hírek jöttek, hol áll meg a forint? Merre mozdíthatja tovább a hatósági árról szóló döntés?

Mivel a forint árfolyama keményen megérezte azt, hogy az uniós forrásoktól távolabb került a héten Magyarország, vannak olyan pénzügyi szakemberek, akik attól tartanak, hogy az EU Szerbiához hasonlóan Magyarországot is az IMF hitel felé akarja terelni.

Pénzpiaci elemző: a forintárfolyamnál most a folyamatos újratervezés a normalitás 

Az uniós források sorsa rövidebb, a gázár körüli bizonytalanság a mai állás szerint hosszabb ideig megnehezíti a forint jelentősebb erősödését és a tartós árfolyam kialakulását. Ami elengedhetetlen a cégek stabil ártervezéséhez és az infláció letöréséhez – mondta AzÜzletnek Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Hatósági össztűz alatt a Revolut Nagy-Britanniában

A Revolut valószínűleg fokozottan fogja vizsgálni a beszámolóit, miután kiderült, hogy a brit szabályozó hatóságok hiányosságokat találtak a pénzügyi technológiai óriás könyvvizsgálatában.

Erősödött a forint, de bármi jöhet még

Miközben az utóbbi időszakban már jóval 410 forint felett is járt az euró árfolyama, az MNB monetáris tanácsának tegnapi kamatemelése után jelentősen erősödött a magyar fizetőeszköz. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a rendkívüli árfolyamingadozás a közeljövőben így is velünk marad.

Többet kéne a fogainkkal törődni, de a Covid után a forintgyengülés is nehezíti a fogászatok életét

A fogászati turizmus hazai szereplői megszenvedték a koronavírus-járványt, ráadásul a pandémia utáni újraindulás sem gyors folyamat – fejtette ki a fogászati és szájsebészeti kezelések egyik nagymúltú fogászatáénak számító Gáspár Medical Center szakmai igazgatója, Dr. Gáspár Lajos, az orvostudomány kandidátusa. A szájsebész-, implantológus szakorvos, lézersebész és igazságügyi fogorvosszakértő a szektor ellenálló képességéről, a piac nagy változásairól és egy újabb nehéz évről is szót ejtett.

Dübörög a szezon, de az utazási irodák nagyon várják az eurózónát

A Covid-járvány visszaszorulásával berobbant az utazási kedv, ami új életre keltette a pandémia alatt hibernált utazási irodákat. A nagy kérdés, mit hoz az ősz és a tél? Interjú Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével.

Bezárással vészeli át a telet egy magyar szálloda a dráguló rezsi miatt. Mások is követhetik a példáját

Előremenekülésként, novembertől átmenetileg bezár a nagyatádi Hotel Solar, hogy a tavasszal újra ki tudjon nyitni. Eközben az egész szállodai szakma bizonytalanságban és várakozó állásponton van a rezsiemelkedés előre nem látható hatásai miatt.

Nagykereskedelmi fordulat és digitális fejlesztések a METRO-nál

Megváltoztatta üzleti stratégiáját a METRO magyarországi áruházlánc, ahol májusban Tóth-Korom Péter személyében új értékesítési igazgatóként magyar szakember került a vállalat igazgatóságába. A cég a többcsatornás stratégiai átalakulás és a nagykereskedelmi eladások növelésére helyezi ezentúl a hangsúlyt.

Pénzpiaci elemző: lélektani árfolyamhatárnál a forint. Kérdés, lesz-e EU-s megállapodás, közeledünk-e a kettős valuta felé?

Kedden 413,8 forinton zárt a forint árfolyama az euróval és 415-ön a dollárral szemben. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője úgy látja, miközben az amerikai valuta erősödése az egész európai gazdaság gyengélkedését is tükrözi, nagy kérdés, hogy a forint esetében mi történik a 410 forintos lélektani határ környékén. Kedvező válasz csak akkor lehet, ha Magyarországnak sikerül megállapodnia az EU-s pénzekről. Az elemző szerint még nincs kettős valuta Magyarországon, de kérdéseket vet fel, hogy a kormány euróban és dollárban is elfogadja az adóbefizetéseket. 

Európai Bizottság: a magyar gazdaság különösen érzékeny az ukrajnai háborúra, de az alacsony fogyasztás visszafoghatja az inflációt

Az Európai Bizottság legfrissebb, július közepén megjelent makrogazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése lassulni fog, miközben több bizonytalansági tényező is nehezíti a helyzetet.

Kéthetes mélyponton a forint – megvannak az okai

Kedden tovább növelte veszteségeit a magyar fizetőeszköz, amely ezzel kéthetes mélypontra zuhanva alulteljesítette régiós társait, amelyek mérsékeltebb esést mutattak.

Friss

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.