Kezdőlap Agrár Az Agrárminisztérium támogatja és segíti az ökológiai gazdálkodást
No menu items!

Az Agrárminisztérium támogatja és segíti az ökológiai gazdálkodást

Az Agrárminisztérium kiemelten fontos kérdésként kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, és ezzel összefüggésben az ökológiai gazdálkodás támogatását. A jövőnk múlik azon, hogy képesek vagyunk-e a természeti erőforrások mennyiségéhez szabni az igényeinket, és megtaláljuk-e megújításuk lehetőségeit, mondta Nagy István agrárminiszter a XXXIII. Biokultúra Tudományos Napon, Budapesten.

A miniszter szerint ennek a jövőképnek a megvalósulása érdekében a következő időszak teendőit négy fő pillér mentén szervezik az Agrárminisztériumban.

Az első pillér alatt szereplő intézkedések célja, hogy növelje a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások versenyképességét és javítsa piacra jutását, illetve fokozza a nemzetközi versenyben való helytállásukat. A minőségi élelmiszer pillér alatt megfogalmazott célok között szerepel az élelmiszer-önellátás biztonságának szavatolása, a minőségi élelmiszer-ellátás biztosítása. A harmadik a zöld jövő pillér, amelynek célja a klímaváltozáshoz alkalmazkodó és környezetkímélő gazdálkodás megteremtése a természeti erőforrások megőrzése mellett. Végül az úgynevezett megújuló vidék pillér egyrészt a vidéki települések fejlesztését határozza meg, másrészt a generációs megújulást a gazdálkodásban.

Az elmúlt években a világ más országaihoz hasonlóan Magyarországon is jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont, ellenőrzött terület nagysága és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma: 2020-ban 301 430 hektáron folytattak ellenőrzött ökológiai gazdálkodást, amelynek kétharmada már átállt, egyharmada pedig átállás alatt lévő terület volt.

Az ökológiai gazdálkodás 2020-ban a hazai mezőgazdasági területek több mint 6 százalékát tette ki, ami jóval magasabb a korábbi, 2,5-3 százalékos aránynál. Ezzel az európai uniós tagállamok között Magyarország érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést. Világviszonylatban az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a 10. legdinamikusabban fejlődő ország vagyunk – mondta a miniszter.

Véleménye szerint a biogazdálkodás jövője szempontjából kedvező fejlemény, hogy a környezetre és egészségre gyakorolt előnyös hatásain kívül ma már a gazdasági haszna és jelentősége is előtérbe kerül, így követendő mintaként és célként jelenik meg az új Közös Agrárpolitikában is.

Az Agrárminisztérium minden lehetséges módon segíti az ökológiai gazdálkodás hazai előmozdítását. Az egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy 2027-ig megduplázzuk az ökológiai művelés alá vont területek méretét, elérve ezzel a 10 százalékos ökoterület-arányt – hangsúlyozta a miniszter.(Agrárminisztérium)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő