Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Az akciókkal havonta több marad a családi kasszában?
No menu items!

Az akciókkal havonta több marad a családi kasszában?

(forrás: https://alkuguru.hu/)

Minden nap akciók tömkelege csábít vásárlásra, de valóban sikerül megtakarítást elérni velük? Az élelmiszerek és a háztartáshoz szükséges termékek árát azért érdemes tanulmányozni, mert a lakhatási költségek után minden családban ezek jelentik a legnagyobb kiadást.

Az Alkuguru szakemberei, akik 20 éves kereskedelmi tapasztalattal bírnak, megosztják a tudatos vásárlás alapelveit, melyekkel minden hónapban spórolva egy nyaralásra való összeget is félretehetünk.

Az akciók és a megtakarítás

Sokak számára az akció varázsszóként működik, és már teszik is a kosarukba az így hirdetett terméket. Pedig meglehet, hogy más üzletben akció nélkül kedvezőbb áron szerezhetnék be ugyanazt.

„Az akció csak annyit jelent, hogy az ár alacsonyabb, mint előtte volt az adott üzletben. Azt, hogy a termék más kereskedőnél mennyibe kerül, csak akkor tudhatjuk meg, ha összevetjük az árakat. Akkor spórolunk a legtöbbet, ha azokat a termékeket, melyekre szükségünk van, összességében a legalacsonyabb áron szerezzük be. Tehát a számla végösszege a lényeg”, emlékezteti a vásárlókat az Alkuguru csapata a logikus, ám a gyakorlatban feledésbe merülő tényre.

A kis összegek összeadódnak, éves szinten már jelentős a megspórolt összeg

Mivel egy-egy liter tej vagy egy kiló liszt pár száz forintos tétel, nem figyelünk rá, ha valamivel drágábban szerezzük be ezeket. Azonban a sok kicsi sokra megy, egy év alatt már az alapélelmiszereken is több tízezer forintot spórolhatnánk.

„Érdemes évente egyszer leülni és átgondolni, mit szoktunk vásárolni havonta, kéthavonta, majd megnézni, hogy hol mennyibe kerülnek ezek a termékek. A tartós élelmiszereket, higiéniás termékeket megvásárolhatjuk kartonokban is, nem éri meg ezeket egyesével venni, hiszen amikor csak beugrik az ember a boltba egy kiló cukorért a süteményhez, akkor valahogy mindig tele kosárral, és legalább húszezres blokkal távozik. Arról nem is beszélve, hogy elment vele legalább egy órája”, osztja meg az Alkuguru egyik szakembere.

A rutin nagy úr és sokat bukunk rajta

Jellemző, hogy a családok a bevásárlást a közeli nagy boltokban bonyolítják le. Az pedig, hogy melyiket választják, sokszor csak egy-egy terméken múlik. Ha az egyik üzletben mindig találunk a kedvenc kenyerünkből, máris megvan az esélye, hogy a teljes nagybevásárlást ott folytassuk le. Egy-egy ilyen eset pedig könnyen rutinná válik. Ha megnéznénk, hogy a lehetőségekhez képest mennyivel drágábban vásároljuk meg ilyenkor a termékek nagy részét, akkor bizony távolról is jól látható összegeket kapnánk.

„Átgondolt, előre betervezett vásárlással takaríthatjuk meg a legtöbbet. Ebben segít, ha online történik a nagybevásárlás, mert sokkal egyszerűbb otthon, nyugodtan összehasonlítani az árakat, mint egy tömött áruházban. Ezért hoztuk létre az Alkuguru.hu-t, ahol a magánemberek is vásárolhatnak nagyker áron, házhozszállítással.”

Házhoz jön a nagyker

Ez a mottója az Alkuguru csapatának, akik a nagykereskedelem után a magánemberek felé is megnyitották a vásárlás lehetőségét. Online, házhozrendeléssel szerezhetjük be sok terméknél a bolti árak alatt a szükséges élelmiszereket, drogériás árukat.

A másik újdonság, hogy az online vásárlás során alkudhatunk is az árból.

„Az alkudozást a kosárban lehet végrehajtani. Miután a vásárló belép a kosarába, a termékek ára mellett vannak nyilak, amelyekkel lehet a termék árát csökkenteni. Minél többet tartalmaz a kosár egy-egy termékből, annál olcsóbb lesz a darabára”, fejtette ki az Alkuguru egyik vezetője, hozzátéve azt is, hogy a rendelést maximum 1 hétre előre lehet leadni. Magyarország területén legfeljebb 36 órán belül szállítanak, akár 2 órás időintervallumot kiválasztva.

Mikor érdemes nagykertől vásárolni? A szokásos nagybevásárláson kívül a családi, baráti összejövetelekre készülve fontos odafigyelni, hogy az italokra, nassolnivalókra ne költsünk feleslegesen sokat. Szintén nagy mennyiségű üveges víz, kóla, gyümölcslé fogy el az irodában, ahol a betérő ügyfeleket, partnereket illik elegáns módon megkínálni valamivel. Nem is beszélve az év végi ajándékozásról, amikor sok-sok kilónyi szaloncukrot, édességet, bort, pezsgőt vásárolunk meg, szintén nem mindegy, milyen darabáron.

5 spórolási tipp az Alkugurutól:

Ne egyesével vegyük a lisztet, cukrot, zsebkendőt, toalettpapírt, hanem akár pár hónapra elegendő készletet is tárolhatunk belőlük a kamrában. Így eleve olcsóbbak, és még kedvezőbb árat tudunk kialkudni rájuk.
Sok kis bevásárlás helyett egy-egy nagy megrendelést adjunk le, mert így sprórolunk a házhozszállításon, és kedvezőbb áron kapjuk meg a termékeket is.
Az akciós termékek helyett érdemes az árakat megnézni, összehasonlítani és ez alapján döntést hozni.
Ha vendégeket várunk, szülinapozásra vagy bulira készülünk, házhozszállítással is gyorsan beszerezhetjük az italokat és az édességeket nagyker áron.
Drogériás termékek, például tusfürdő, sampon, mosószer, takarítószerek árai különösen magasak lehetnek a nagyáruházakban. Ha ezeket olcsóbban szerezzük be, már egy-egy terméken is jelentős összeget tudunk megtakarítani.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás