Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Az Amazonas őslakosai ötezer éve élnek a környezetük megváltoztatása nélkül
No menu items!

Az Amazonas őslakosai ötezer éve élnek a környezetük megváltoztatása nélkül

Az Amazonas őslakosai ötezer éve élnek a környezetük megváltoztatása nélkül – állapította meg egy új kutatás, mely szerint az itt élők “nem okoztak kimutatható fajpusztulást és más zavarokat”.

A szakértők Peruban a talaj rétegeit vizsgálták az emberi hatások mikroszkopikus, fosszilis nyomai után kutatva. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt eredményeik szerint az erdőket a történelem előtti korban “nem vágták ki, nem művelték meg, vagy változtatták meg más módon”.

Dolores Piperno

A kutatást vezető Dolores Piperno, a panamai Balboában lévő Smithsonian Trópusi Kutatóinézet munkatársa és kollégái szerint a bizonyítékok segíthetnek a modern természetvédelemben, ugyanis megmutatják, hogyan élhetnek az emberek az Amazonas-vidéken úgy, hogy megőrzik hihetetlenül gazdag biodiverzitását.

Az új felfedezések információt szolgáltattak ahhoz a jelenleg is tartó vitához, mely arról szól, hogy az amazóniai őslakosok milyen mértékben formálták ezt a hatalmas, változatos vidéket – írja a BBC hírportálja.

Egyes szakértők szerint a területet aktívan, intenzíven formálták az itt élők, mielőtt az európai ember megérkezett Dél-Amerikába. Bizonyos vizsgálatok szerint az esőerdőben jelenleg élő fafajokat is a prehisztorikus ember ültette.

Piperno és munkatásai botanikai-régészeti feltárást végeztek, elemezték a talajrétegeket, hogy képet kapjanak az esőerdő történelméről. Peru északkeleti részének településektől távol eső részén három helyszínen vizsgálták a talajt.

A kutatás helyszínei Kép/Forrás/PNAS

Mindhárom terület úgynevezett interfluviális zóna, vagyis legalább egykilométeres távolságban van bármilyen folyómedertől vagy árterülettől. Az ilyen erdők alkotják az Amazonas szárazföldi régiójának 90 százalékát, ezért tanulmányozásuk kulcsfontosságú az őslakosok hatásának vizsgálatához.

A fitolitok mikroszkopikus növényi kövületek Kép/Forrás/BBC

Mindegyik üledékrétegben mikroszkopikus növényi kövületeket, úgynevezett fitolitokat kerestek. Ezek apró jelzései annak, mi növekedett az erdőben több ezer éve.
“Nagyon kevés nyomát találtuk az emberi hatásnak az elmúlt 5000 évben” – mondta Piperno.

A szakértők kiemelték az őslakosok tudásának értékét, mely nagy segítség lehet az Amazonas biodiverzitásának megőrzésében. Segíthetnek például az újratelepítés és helyreállítás szempontjából legjobb fajok kiválasztásában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...