Kezdőlap Gazdaság Az ÁSZ az uniós támogatások megelőlegezéséről
No menu items!

Az ÁSZ az uniós támogatások megelőlegezéséről

Az uniós támogatások megelőlegezése megkönnyítette a fejlesztések végrehajtását, illetve egyfajta tartalékképzést is jelentett – állapította meg legfrissebb elemzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Egyrészt az Európai Unióval közösen finanszírozott magyar fejlesztések uniós támogatásának megelőlegezése a költségvetésből megkönnyítette a fejlesztések végrehajtását, amivel hozzájárult a magyar gazdasági növekedés dinamizálásához.

Másrészt a következő néhány évben mintegy 3 ezermilliárd forint megelőlegezett támogatást térít majd meg az Európai Bizottság Magyarország számára, ami egyfajta tartalékképzést is jelent. Ennek következtében pedig az uniós források ezermilliárd forintos nagyságrendű utólagos megtérítése jelentősen növeli majd Magyarország mozgásterét a koronavírus-járványt követő fellendülés finanszírozásában – írták a számvevőszék szakértői.

A 2014-2020-as fejlesztési ciklusban több mint 8 ezermilliárd forint támogatás érkezik Magyarországra, és ehhez adódik hozzá még a kapcsolódó társfinanszírozás is, ami így együtt mintegy 12 ezermilliárd  forint finanszírozási forrást jelent.

Az ÁSZ elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy az EU által Magyarország számára megítélt fejlesztési források minél nagyobb arányú és ütemes felhasználása érdekében a hazai költségvetés a fejlesztéseket megvalósító magyar szervezetek részére jelentős mértékben megelőlegezte az uniós támogatást.

Ezeket azonban az Európai Bizottság (EB) jellemzően csak a tényleges fejlesztési kiadások elszámolását követően térítette meg. Az esetek többségében az uniós támogatások megelőlegezésére, illetve az EB általi megtérítésére nem ugyanabban a költségvetési évben került sor. Az ÁSZ elemzése azt vizsgálja, hogy ez a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban alkalmazott gyakorlat miként hatott az egyes években a költségvetési hiány és az államadósság alakulására.

Az uniós módszertan a megelőlegezett uniós támogatásokat a kormányzati szektor hiányának kiszámításánál semlegesen kezeli. A hazai módszertan szerint viszont a központi költségvetés által megelőlegezett uniós támogatásokat az adott évben költségvetési kiadásként kell elszámolni (kivéve, ha a kormányzati szektoron belüli kedvezményezettnek kerülnek átadásra, aki az adott évben nem költi el az előleget), az EB által megtérített összeg pedig a megtérítés évében számít költségvetési bevételnek.

Következésképpen, ha az uniós támogatás megelőlegezése és megtérítése nem ugyanarra az évre esik, akkor az befolyásolja a központi költségvetés, és ezen keresztül a kormányzati szektor hiányát. Tehát ha egy adott évben a magyar költségvetés által megelőlegezett összeg nagyobb, mint az EB által megtérített összeg, akkor az növeli a központi költségvetés pénzforgalmi hiányát, ezáltal a tényleges államadósság összegét.

Azonban az államadósságnak ezt a növekményét az államadósság-mutató kiszámításakor nem kell figyelembe venni, így az az államadósság-szabály teljesülését nem hátráltatja – világít rá az ÁSZ elemzése.

Az éven túli megtérülés számos tényező következménye. Ezek közé tartozik a pályázatok jellemzően egy évnél hosszabb megvalósítása, valamint az EB-vel való elszámolás időigénye. A megtérülés elhúzódása a központi költségvetés számára komoly kihívást jelentő kockázatot jelentett az elmúlt években, azonban ezt kezelni lehetett. (A legnagyobb mértékű megelőlegezés 2017-ben, összesen 1344,6 milliárd forint volt).

Az elmúlt évek adatai és az aktuális programozási ciklusból hátralévő időszak várható kifizetései alapján 2021-től kezdve a hiány növelésének tendenciája megfordul, mivel – a kiadások fokozatos csökkenése mellett – a megelőlegezett uniós támogatások megtérítése révén jelentős nagyságrendű bevétel várható. A kohéziós politikai operatív programok esetében több mint 3 ezermilliárd forint összegű költségvetési bevétel várható, ami jelentősen növeli majd Magyarország mozgásterét a koronavírus-járványt követő fellendülés finanszírozásában – szögezi le az Állami Számvevőszék elemzése.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás