Kezdőlap Agrárvilág Az aszály segítheti a gabonaexportot
No menu items!

Az aszály segítheti a gabonaexportot

Növelheti a magyar gabonaexportot, hogy megnőtt a lengyel és a német piaci szereplők érdeklődése a szabad gabonakészletek iránt a hőség és aszály okozta terméskiesés miatt – mondta a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

Petőházi Tamás kiemelte, hogy a lengyel partnerek érdeklődésének növekedése elsősorban Magyarország északi részén, míg a németeké a nyugati országrészben tapasztalható, de a kereslet növekedése fokozatosan kiterjed az egész országra. A megkötött üzleteknek köszönhetően már elindult a gabonák kiszállítása.

A német mezőgazdasági termelők országos szövetsége (DBV) szerdai előrejelzésében jelentősen lefelé módosította a gabonatermésre adott prognózisát, a betakarítás első szakaszának végeztével frissített előrejelzés szerint 36 millió tonna lehet a termés, szemben az utóbbi öt év 47,9 millió tonnás átlagával és az előző prognózisban megadott 41 millióval.

Lengyelországban a szárazság a szántóföldek 63 százalékát érinti, mintegy 2 millió hektáron, több mint 100 ezer gazdaságban okozott károkat, emiatt a lengyel kormány kedden közel 190 millió euró támogatást hagyott jóvá szárazság sújtotta gazdaságok támogatására.

Petőházi Tamás közölte, hogy Magyarországon az idén, tavalyhoz képest, a szélsőséges időjárás miatt, minden szántóföldi növényből 200-300 ezer tonnával kevesebb termett, ami 4-8 százalékos terméskiesés. A GOSZ jelenlegi adatai szerint búzából 2-2,5 millió tonna exportáru áll rendelkezésre, amelynek felvásárlása ősszel várható.

Elmondta, hogy a gabona exportára jelenleg tonnánként 50 ezer forint felett van, az előző év azonos időszakában tonnánként 45 ezer forint volt. A nyugat-európai tőzsdéken a búza tonnánként 200 euró (mintegy 62 ezer forint), a kukorica ára tonnánként meghaladja a 190 eurót (mintegy 59 ezer forint) – írja az MTI.
A szövetség elnöke rámutatott, hogy a 2018-as év rendkívüli volt a szántóföldi növénytermesztésben. Az első három hónapban közel 30 százalékkal több csapadék esett az átlagos évekhez képest, amelynek következtében a tavaszi vetési munkák két héttel később kezdődtek meg, amelyeket áprilisban és májusban egy hathetes száraz időszak nehezítette meg. Az elmúlt évekhez képest két héttel korábban, június közepén kezdődött meg az aratás, amelyet a pár naponta érkező csapadék jelentősen lassított. Ugyanakkor az őszi kapásnövényeknek – kukorica, burgonya, répa – kedvezett a júniusi eső – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.