Kezdőlap Világgazdaság Az autók 10%-kal drágulhatnak - Áremelésekre készül a német ipar
No menu items!

Az autók 10%-kal drágulhatnak – Áremelésekre készül a német ipar

Drágulhatnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikatJelentősen drágulnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikat a Handelsblatt című német üzleti lap összeállítása szerint.

A német feldolgozóiparban egyre nagyobb gond a nyersanyagok magas ára és a szállítási költségek gyors emelkedése, és sok vállalkozás arra készül, hogy a nyereségesség védelmében árat emeljen.

Erről számolt be a Handelsblattnak mások mellett az egyik legnagyobb szereléstechnikai vállalat, a Würth csoport igazgatótanácsának elnöke. Robert Friedmann elmondta, hogy az alapanyagok piacán mutatkozó feszültségek miatt termékeik további 5 és 15 százalék közötti drágulásával lehet számolni.

A gyártókra nehezedő nyomás mértékét jelzi, hogy az egyik leggyakrabban használt ipari fém, a réz az utóbbi egy évben 50 százalékkal drágult. A kőolaj ára 60 százalékkal emelkedett, a nemzetközi tengeri szállítmányozásban pedig 17. hete folyamatosan emelkednek a fuvardíjak.

A német ipar néhány szektorában más tényezők alakulása is áremelést jelez előre. Az autóiparban például rohamosan növekvő kereslet áll a szűk kínálattal szemben. Ez lehetőséget ad a gyártóknak, hogy csaknem húsz éve először jelentősen emeljék áraikat. Így az új autók 4 és 10 százalék közötti drágulásával kell számolni Németországban az idén – áll a Handelsblatt összeállításában.

A többi között hozzátették, hogy az ipari termékek árának emelkedése tovább növeli az inflációt. A fogyasztói árak éves emelkedésének üteme akár az 5 százalékot is elérheti 2021 végén. A lap felidézte, hogy júliusban az előző havi 3,2 százalékról 3,8 százalékra, 1993 decembere óta a legmagasabbra emelkedett az infláció.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás