Kezdőlap Turizmus Féléves főszezon volt Németországban
No menu items!

Féléves főszezon volt Németországban

Ismét nőtt a beutazási kedv Németországba. Mi magyarok is egyre többen indulunk a slágerdesztinációba.  

A németországi üdülési régiók 2018 első félévében különösen erősen profitáltak a beutazó turizmus növekedéséből. Ezt bizonyítják a Szövetségi Statisztikai Hivatal már meglévő részletes vendégéjszaka-számai is: a nemzetközi vendégéjszakák száma a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken január és június között 38,6 millióra nőtt, ez 4,5 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét. Százalékosan a beutazás növekedése Brandenburgban (plusz 13 százalék), Szászországban (plusz 12 százalék), Bajorországban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában (plusz nyolc százalék), illetve Schleswig-Holsteinban és Hessenben (plusz hét százalék) volt a legnagyobb.

„A nyárias, napos időjárás idén a rövid távú utazóknál közkedvelt előszezonban tovább erősítette Németország népszerűségét mint üdülési desztináció. Ez különösen Németország északi és keleti szomszédjainak beutazási mérlegét erősíti” – magyarázza Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke

Küldőpiac Európa: Kelet és Dél-Kelet erőteljes fejlődése

Az 1,7 milliós külföldi vendégéjszaka-többlet több mint 60 százaléka az európai országoknak köszönhető. A németországi beutazás legfontosabb küldőpiaca, Hollandia az idei első félévben 1,8 százalékos növekedéssel tér vissza a fejlődés útjára. A legmagasabb növekedési rátát Lengyelország (plusz 13,3 százalék), Csehország (plusz 11,9 százalék) és Románia (plusz 11,5 százalék) érte el. Átlagon felüli fejlődést mutat még Nagy-Britannia (plusz 5,7 százalék) és Oroszország (plusz 5,9 százalék) is.

Tengerentúli piacok: Ázsia és Amerika jelentősen növekszik

Az interkontinentális piacokon az első félévben jelentős növekedés mutatkozik 5,1 százalékkal 9,5 millió vendégéjszakára.

Az Amerikai Egyesült Államok öt százalékos növekedéssel tovább erősítik pozíciójukat mint a legfontosabb tengerentúli küldőpiac.

Az Ázsia/Ausztrália/Dél-Afrika régió az idei első félévben több mint 5,3 millió vendégéjszakával járul hozzá a németországi beutazáshoz. Kína kiemelten fejlődik, és 1,3 millió vendégéjszakával (plusz 5,1 százalék) megerősíti pozícióját az úticél Németország TOP 10-es beutazási listáján. A Golf-öböl arab államai pedig az első hat hónapban 4,4 százalékos összesített növekedéssel ismét visszakerültek a fontos incoming-piacok listájára.

Hazánkból a Németországba irányuló turizmusunk fejlődése töretlen

Magyarországról a német beutazó turizmus 2018 első felében továbbra is stabil növekedést mutat. Január és június között a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján 379.089 vendégéjszakát jelentettek hazánkból a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely több mint öt százalékkal (+ 18.738) haladja meg az előző év ugyanezen időszakát. Csak a június hónap vendégéjszaka száma meghaladja a 70 ezret. A 2018-as év első félévének számai alapján valószínűsíthetően Németország irányába ez az év ismét új utazási rekordszámokat fog produkálni, összegezte az eredményeket Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetője.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.