Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az elemzők a bérdinamika lassulásával számolnak
No menu items!

Az elemzők a bérdinamika lassulásával számolnak

A gazdaság teljesítményéhez képest különösen dinamikus volt a bérek tavalyi emelkedése, de az idén érzékelhetően lassulhat az ütem, amit már a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó megállapodás is jelez – kommentálták a legfrissebb kereseti adatokat elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449 400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403 600 forintot ért el, 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rendkívüli meglepetést látott a tavaly decemberi béradatokban. Rámutatott, hogy a vállalati szférában átlag feletti, a tavalyi évben legdinamikusabb bérnövekedést mutatta ki a KSH. Ennek részben az lehet az oka, hogy a statisztika a teljes munkaidőben foglalkoztatottak béralakulását veszi figyelembe. A koronavírus második hulláma során azonban ismét egyre többen térhettek át részmunkaidős foglalkoztatásra, így az összetételhatás felfelé húzhatta a béreket.

Virovácz Péter

Erre utalhat az is, hogy a novemberinél is jobban csökkent az alkalmazottak száma az év utolsó hónapjában. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nagyobb mértékű volt 2020 decemberében, mint egy évvel korábban, az év végi bónuszok így jelentősen hozzájárulhattak az erős bérnövekedéshez, ami pedig mindenképpen meglepő a tavalyi év gazdasági teljesítményének fényében – hangsúlyozta az ING szakértője.

Sokkal árnyaltabbá válik a kép, ha a béradatot összevetjük a decemberi hatalmas csalódást keltő kiskereskedelmi adattal. A fogyasztás és a bérnövekedés jelentősen elvált egymástól, ami részben jelentheti az óvatossági megtakarítások újbóli erősödését, de ugyanúgy azt is jelzi, hogy a valós bérkiáramlás és a rendelkezésre álló jövedelem növekedése a hivatalos bérstatisztikánál jóval mérsékeltebb lehet – vetette fel Virovácz Péter.

Előre tekintve, a 2021-es bérdinamika jelentősen elmarad majd a 2020-ban mért átlagosan 9,7 százalékos növekedéstől. Egyrészt a minimálbéremelés is jóval csekélyebb mértékű idén, másrészt a vállalatok mozgástere is jelentősen beszűkülhetett a költségoldali nyomás és a bevételkiesés miatt – mutatott rá.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szemében viszont egyáltalán nem meglepő a tavalyi béremelkedés mértéke, ami többek között a garantált bérminimum és a minimálbér tavaly januári megemelésének, valamint az egészégügyi dolgozóknak a járvány elleni küzdelem miatt évközben kifizetett, egyszeri juttatásnak köszönhető.

Németh Dávid

Hozzátette: a pandémia negatív hatásaihoz köthető fizetéscsökkentések, elbocsátások miatt a múlt évben több ágazatban is megszűnt vagy jóval mérsékeltebb lett a béremelési kényszer, amely a korábbi években az adott szektorban kialakult munkaerőhiányos helyzetből adódott, fűzte hozzá.

Németh Dávid a fizetések idei alakulásáról azt mondta: az országos béradatokat feljebb húzhatja az egészségügyi dolgozók fizetésének várható megemelése, ám ennek a pontos hatását még nehéz prognosztizálni. A minimálbér – korábbi évekhez képest alacsonyabb – 4 százalékos idei emelése szintén feljebb húzza a fizetéseket. Ugyanakkor – az egészségügyi alkalmazottaknak szánt béremelés nélkül – a gyorsuló infláció miatt a reálbérek várhatóan csak 2-3 százalékkal emelkedhetnek az idén, ami kevesebb mint fele a korábbi évekre jellemző ütemnek.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt emelte ki, hogy decemberben a keresetek növekedése továbbra is dinamikus maradt, az éves átlagot meghaladta. Ez azt jelenti, hogy a működő ágazatok helyzete stabil, az év végi bónuszfizetések is jellemzően megtörténtek.

Regős Gábor

Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a korlátozás alatt lévő ágazatokban a helyzet természetesen kedvezőtlen, az átlagos fizetés még azok körében is csökkent, akik megőrizhették teljes munkaidejüket. Az alkalmazottak száma az előző hónaphoz képest mérséklődött, ebben szezonális hatások mellett szerepet játszanak a novemberben bevezetett intézkedések is – mutatott rá.

Az idei béremelések a járványhelyzet miatt az előző években megszokottnál kedvezőtlenebbül alakulhatnak, az inflációt csak csekély mértékben haladhatják meg. Kérdés, hogy a béremelések mekkora része történik meg januárban és mekkora részét halasztják a munkáltatók későbbre. Szintén kérdés, hogy a statisztikában tapasztalt tavalyi pozitív torzítás az idén mennyire válik negatívvá, az alacsonyabb átlagkeresetű nemzetgazdasági ágak újranyitása mennyivel húzza lejjebb az átlagkeresetet – vetette fel a Századvég Gazdaságkutató szakértője.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője is előrebocsátotta, hogy a teljes munkaidőben dolgozó munkavállalók esetében továbbra is tartotta a vírus előtti dinamikát a bérnövekedés. A tavaly még jelentős segítséget nyújtó erőteljes minimálbéremelés az idén kevésbé fog támaszt jelenteni.

Horváth András

A Takarékbank szakértőinek várakozása szerint 2021-ben 8 százalékot elérő bérnövekedés és 4,5 százalékos reálbérnövekedés jöhet, mivel több szektorban továbbra is érzékelhető munkaerőhiány és láthatóan erőteljes maradt a bérdinamika a vírus által érdemben nem értintett szektorokban.

Egyes szektorok munkavállalóinak alkupozíciója némileg gyengébb maradhat, főleg a “szakmát is váltani kényszerülők” esetében, de a hiányszakmák és a képzett munkavállalók esetében csak kisebb lassulás várható a béremelkedési ütemben – jelezte.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.