Kezdőlap Hírek Az EP elfogadta a regionális támogatás elveit
No menu items!

Az EP elfogadta a regionális támogatás elveit

Az Európai Parlament (EP) elutasította, hogy az uniós regionális támogatás felfüggeszthető legyen abban az esetben, ha a nemzeti gazdasági mutatók nem megfelelőek.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint az EP strasbourgi plenáris ülésén 460 szavazattal, 170 ellenszavazat és 47 tartózkodás mellett szerdán elfogadott új rendelkezések átfogó szabályozást határoznak majd meg a 2021-2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetés számára a regionális, kohéziós és szociális támogatások elköltésére.

A szabályok biztosítják, hogy az uniós régiók és közösségek folyamatosan forráshoz juthassanak, és hogy a kevésbé fejlett területek nagyobb támogatást kapjanak – közölték.

Az állásfoglalás szerint a finanszírozási rátáknak és a támogatásra biztosított teljes összegnek a 2021-2027 közötti időszakban is a jelenlegi szinten – azaz 2018-as árakon számítva -, 378,1 milliárd eurón kell maradnia.

A kevésbé fejlett térségeket továbbra is jelentős uniós támogatásban kell részesíteni, esetükben a társfinanszírozási ráta akár 85 százalékos is lehet

– szemben az Európai Bizottság által javasolt 70 százalékkal -, a regionális fejlesztési, a szociális, és a kohéziós büdzsé 61,6 százalékának felhasználásával.

Az EP az elmaradottabb és fejlett régiók közötti állapotban lévő térségek társfinanszírozási rátáját 65 százalékra, a fejlett régiókét pedig 50 százalékra emelte. A testület az unió legtávolabbi térségeinek – Guadeloupe, Francia Guyana, Réunion, Martinique, Mayotte, Saint-Martin, az Azori-szigetek, Madeira és a Kanári-szigetek – nyújtott extratámogatásra 1,6 milliárd eurót, a költségvetés 0,4 százalékát különítene el.

Az EP-képviselők rögzítették, hogy a finanszírozási alapelveknek szorosabban kapcsolódniuk kell az unió általános céljaihoz, többek között a versenyképesség fokozásához, a kis- és középvállalkozások megerősítéséhez, a környezetvédelem és a környezet állapotának javításához, valamint segíteniük kell az alapvető jogok tiszteletben tartását, a nemek egyenlőségének biztosítását és bármilyen hátrányos megkülönböztetés megelőzését.

A parlamenti állásfoglalás elfogadásával megkezdődhetnek a jogszabály végső formáját meghatározó tárgyalások a tagállami szakminiszterekből álló tanáccsal. /MTI/

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás