Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Az EP versenyképesebb energiapiacról szóló új szabályokról döntött
No menu items!

Az EP versenyképesebb energiapiacról szóló új szabályokról döntött

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén korlátozások nélkül működő, versenyképesebb és kockázatokra felkészült, a felhasználók szempontjait jobban figyelembe vevő európai energiapiacról szóló új szabályokról döntött – közölte az uniós parlament.

A képviselők négy, az unió energiapiacára vonatkozó jogszabályt fogadtak el, amelyek többek között intelligens fogyasztásmérőket és dinamikus árszabást hoznak.

Lehetővé teszi, hogy a tagállamok az energiához nem jutó, vagy nehéz körülmények között élő háztartások kisegítésére és védelmére ideiglenesen és szigorú feltételek teljesülte mellett megszabhatják az energia árát.

Az ingyenes szolgáltatóváltás is felgyorsul, amelyet 2026-ig legfeljebb három héten belül, azután pedig 24 órán belül biztosítani kell az ügyfél számára.

Az új szabályok egyik fő célja az energia határon átnyúló kereskedelme előtt tornyosuló akadályok felszámolása, amelynek köszönhetően beindulhat a megújuló energia uniós kereskedelme. Mint közölték, ez hozzájárul ahhoz, hogy 2030-ra a megújuló energia az Európai Unióban az energiamix 32 százalékát tegye ki.

A jelenlegi uniós szabályok értelmében a nemzeti hatóságok korlátozott időtartamra, a csúcsidőszakban készenléti díjat fizethetnek a szénerőműveknek. Az új szabályzásban viszont szigorúbb korlátokkal veszik elejét annak, hogy Európa legszennyezőbb szénerőművei állami támogatásban részesülhessenek. A szabályok a már meglévő erőművekre 2025-től érvényesek, az újakra pedig a jogszabály hatályba lépésétől fogva. Készenléti díjra vonatkozóan december 31. előtt megkötött szerződésekre még nem vonatkoznak az új szabályok.

Az EP az energiaszektort különböző kockázatokra felkészítő jogszabályt is elfogadott. A szabályozás hatékonyabb védelmet nyújt az uniós polgároknak az akár áramkimaradáshoz is vezethető, hirtelen energiahiány fellépése ellen – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...