Kezdőlap Zöld üzlet Az EU-nak közös elektromos autózást érintő támogatási programot kellene indítania
No menu items!

Az EU-nak közös elektromos autózást érintő támogatási programot kellene indítania

Az EU-nak közös, széleskörű elektromos autózást érintő támogatási programot kellene indítania, Ukrajna EU csatlakozása előkészítetlen és az emiatt már most bekövetkezett ágazati torzulások is kezelésre szorulnak – mondta Nagy Márton gazdasági miniszter a Versenyképességi Tanács ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye szerint.

A nemzetgazdasági miniszter részt vett a Versenyképességi Tanács informális ülésén Genkben, Belgiumban. Nagy Márton kiemelte: az EU versenyképességének javítása kritikus fontosságú és lépést kell tartani az Egyesült Államokkal és Kínával, akik jelentős költségvetési forrásokat fordítanak a saját iparuk támogatására – közölte az NGM.

A miniszter beszédét idézve a közlemény kiemelte: miközben Európa visszatér az új gazdasági kormányzás keretén belül a maastrichti, szigorú költségvetési politikához. Az igen korlátozott költségvetési források mellett az átálláshoz ugyanakkor szükséges más forrásokat is bevonni. A jövőben fontos szerepe lehet a fejlesztési banki, kereskedelmi banki, tőkepiaci vagy akár a jegybanki forrásoknak a versenyképességi finanszírozásában.

A miniszter új iparpolitikai és állami támogatási megközelítést javasolt az általános zöld és digitális átállás támogatása helyett. Ágazati megközelítést kell alkalmazni, akár konkrét termékeket kell támogatni annak érdekében, hogy megfelelően célzottan és ezáltal hatékonyan költsük el a rendelkezésre álló forrásokat. Ennek keretében a tárcavezető javaslatot tett egy új közös, uniós programra, mely az elektromos autók dedikált támogatását célozná mind fogyasztói mind pedig gyártói oldalról.

A jelenlegi geopolitikai helyzetben az EU és a belső piac intézménye a versenyképességét meghatározó teszt előtt áll. Mivel az új, technológiavezérelt iparágakban Európa nem tölt be vezető szerepet, ezért elsődleges érdek az összekapcsolódás (connectivity) és az EU-n belüli blokkosodás elkerülése. A globális versenyben a keleti és nyugati tőkének találkoznia kell, ami nem függőséget jelent, hanem kapcsolódást – mondta.

Nagy Márton végül kifejtette Ukrajna EU csatlakozása kapcsán, hogy a csatlakozási folyamat nincs előkészítve, annak hatása az uniós tagországokra nincs felmérve. Emiatt már most is számos ágazati torzulás alakult ki és a közeljövőben még több várható. Erre jó példa az agráriumban és a logisztikában tapasztalható feszültség.

A miniszter kiemelte, hogy meg kell hallgatni az iparági szereplőket és figyelembe kell venni véleményüket. A magyar, cseh, szlovák és lengyel fuvarozói szervezetek közösen írtak levelet az Európai Bizottságnak konkrét javaslatokkal, mert az EU és Ukrajna közötti egyezmény jelentősen rontja a versenyképességüket. A szervezetek azt kérik, hogy a járművezetőknek 3-4 hetente kötelezően haza kelljen térniük Ukrajnába, és az ukrán fuvarozóknak az uniós műszaki, szakmai képesítési és pihenőidőre vonatkozó szabályokat be kelljen tartaniuk.

A nemzetgazdasági miniszter jelezte az Európai Bizottság számára, hogy a fuvarozói szövetségek által felvázolt javaslatokat támogatja az azonos működési- és egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében, törekedve egyúttal az ukrán gazdaságnak nyújtott támogatás sérelmének elkerülésére.

Elektromos cégautó vásárlás, flottaüzemeltetés. Szakmai konferencia konzultációs lehetőséggel 2024 március 21.-én. A 30 milliárdos kerettel megnyíló, elektromos cégautó beszerzést támogató pályázattal kapcsolatos információk, tanulságok. A KKV-ék számára is egyre meghatározóbb, már hatályos ESG törvény cégautó üzemeltetésre vonatkozó kérdésköre, az elektrifikáció rövid és hosszútávú hatásainak bemutatása.
További információ: https://azuzletkonferenciakozpont.hu

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő