Kezdőlap Gazdaság Az MNB az infláció lassulására számít
No menu items!

Az MNB az infláció lassulására számít

Balatoni András

Az infláció megugrása átmeneti, a legfrissebb jegybanki előrejelzés szerint idén a 3,8-3,9 százalékos tartományban alakulhat – mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutatva.

Balatoni András kiemelte: a rövid távú, átmeneti inflációs kiugrásokat követően várakozásuk szerint az infláció 2022 elejétől már a 3,0 százalékos jegybanki cél körül alakul, ahogy a külső inflációs környezet árleszorító hatása előtérbe kerül, az üzemanyagok inflációja a historikus átlagnak megfelelő szintre csökken, és az inflációt növelő indirektadó-hatások pedig fokozatosan mérséklődnek.

Az infláció második negyedévi emelkedésének közel felét az üzemanyagárak és az adóváltozások magyarázzák. A jegybank az alapfolyamatok alakulását legjobban kifejező adószűrt maginflációt figyeli, a piaci szolgáltatások árváltozása mellett. A szolgáltatások ára eddig mérsékelten változott, és fontos jelzésnek tekinthető, ha ez az év második felében is így marad.

Az úgynevezett másodkörös hatásokat a munkaerőpiaci folyamatokban és a gazdasági szereplők inflációs várakozásának alakulásában szorosan nyomon követi a jegybank – tette hozzá. Balatoni András hangsúlyozta:

az adószűrt maginfláció a másodkörös hatások nélkül visszafogott, és dezinflációs hatást mutat.

A gazdaság növekedési kilátásairól azt mondta: a magyar gazdaság helyreállási potenciálja erős, jó esély van arra, hogy az év végére az ország újra elérje a 2019. év végi GDP-szintet. Idén 4-6 százalék közötti, jövőre 5-6 százalék közötti növekedést prognosztizálnak. Fontosnak nevezte a növekedés szerkezetét, úgy látják, hogy a beruházásintenzív növekedési pálya az, ami hosszú távon megteremti a fenntartható felzárkózás alapjait. A magyar beruházási ráta a harmadik legmagasabb az unión belül.

A márciusi Inflációs jelentés ide kattintva elérhető

A kínálati oldalról a beruházások mellett a munkaerőpiac is támogatja a növekedést, a magyar munkanélküliségi ráta 2020-ban nemzetközi összevetésben az egyik legalacsonyabb maradt.

Az egyensúlyi mutatókról azt mondta: a folyó fizetési mérleg egyenlege a vártnál kedvezőbben alakult, tavaly többletes volt, a többlet idén emelkedik, az ország külső egyensúlyi pozíciója kedvező. Ez a jelentős külfölditőke-beáramlás révén az új termelőkapacitások emelkedését eredményezi. A 2020-as költségvetési hiány megfelel a nemzetközi átlagnak, a bruttó államadósság ráta átmenetileg emelkedett a GDP 80 százaléka fölé, idén ismét csökkenő pályára áll.

Friss inflációs jelentésében az idei inflációs prognózis 0,3 százalékpontos emelése mellett a maginfláció és az indirekt adóhatásoktól szűrt maginfláció várható mértékét is 0,1 százalékponttal megemelte a decemberi kiadványhoz képest az MNB, amivel az éves maginfláció idén eléri a jegybanki toleranciasáv felső határát. A munkanélküliségre vonatkozó előrejelzést viszont 0,4 százalékponttal 4,2-5,0 százalékosra javította a jelentés. A friss előrejelzésben 0,5 százalékponttal magasabb, 6,5-7,0 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár a jegybank ebben az évben és 4,5-5,0 százalékosat 2022-ben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...