Kezdőlap Ingatlan Az otthonfelújítási támogatás feltételei. Kinek, mit, hogyan - kisokos
No menu items!

Az otthonfelújítási támogatás feltételei. Kinek, mit, hogyan – kisokos

Hárommillió forint nagy segítség lakásfelújításkor. Az otthonfelújítási támogatási programban ekkora összeget is kaphatnak az államtól a gyermeket nevelő családok 2021-ben és jövőre. A felújítás költségét azonban az igénylőnek előre kell finanszíroznia, és a beadott dokumentációk, számlák elbírálása után juthatunk a támogatás összegéhez, ezért nem árt körültekintőnek lenni és alaposan megismerni a szabályokat, hogy biztosan visszakapjuk az általunk remélt összeget. 

1. Ki veheti igénybe?

Először is: győződjünk meg arról, hogy biztosan jogosultak vagyunk-e a támogatásra.  Bár egyértelműnek tűnhet: bárki, akinek legalább egy, 25 év alatti gyermeke van, (gyermeknek számít már a 12. hetes magzat, és az örökbefogadott gyermek is), ez azonban mégsem elegendő feltétel. Együttes igénylés esetén (azaz nem elvált szülők) a család minden tagjának legalább egy éve a felújítással érintett lakásba kell lennie az állandó lakcímének. A támogatás a tartózkodási helyen lévő lakás felújítására nem vehető igénybe. Az említett egy éves lakóhelyre vonatkozó kitételt csak akkor nem kell figyelembe venni, ha a magzatról vagy egyévesnél kisebb gyermekről van szó, illetve, amennyiben az ingatlan tulajdonjogának megszerzése egy éven belül történt.

A köztartozás kizáró ok. Azaz a köztartozás mentesség is elvárás, és szükség van legalább egy év társadalombiztosítási jogviszonyra, legfeljebb 30 napos megszakítás lehetséges. A pandémia sújtotta időszakban fontos információ: az utolsó három hónap esetén az álláskeresési járulékot is beszámítják a jogviszonyba.

2. Mire használhatjuk fel?

Gyakorlatilag szinte mindenre. Közmű szolgáltatások bevezetésén, cseréjén, fűtési rendszer korszerűsítéstől kezdve az épület szigetelésén, nyílászárók vagy tető cseréjén, napelem telepítésén át klíma beszereléséig, festésre, tapétázásra, nyárikonyha felújítására, kerítés építése, garázs kialakítása, térburkolatra, beépíthető bútor, konyhagép cseréjére is. (Az elvégezhető munkálatokat a kormányrendelet 5 pontja részletesen felsorolja).

Viszont: nem vásárolható belőle pl. szobabútor, nem beépíthető konyhagép, de pl. mosó-és szárítógép sem, illetve a lakásbővítés, tároló építés, mobilgarázs beszerzés, tereprendezés vagy riasztó beszerelés sem támogatott.

3. Kössünk szerződést!

Ha megbizonyosodtunk róla, hogy jogosultak vagyunk, mindenképpen kössünk megbízási szerződést a kiválasztott vállalkozó(k)val. Felújítási terv vagy bármi más előzetesen leadandó dokumentumra nincs szükség, de az elbíráláshoz a számlák, számlaösszesítő (és egyéb kérelem, nyilatkozatok) mellett minden esetben szükséges ezen, legkorábban 2021. január elsején megkötött szerződés bemutatása is. A vállalkozó, akivel szerződünk, nem lehet közeli hozzátartozó, tehát após, sógor stb. cége nem végezheti a felújítást. A szerződéshez minta a Magyar Államkincstár oldalán található.

Fontos: hiába vásároltunk meg a felújításhoz szükséges anyagokat korábban, mondjuk 2020-ban, az nem elszámolható. A szerződésnek, valamint az anyag-és munkaköltségnek is 2021. január elseje utáni keltezésűnek kell lenni.

4. Mennyit kapunk?

A támogatás a felújításra fordított költségek 50 százaléka lehet, legfeljebb 3 millió forint. A vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50 százalékban oszlik meg, tehát hiába vagyunk ügyes kezű ezermesterek, csak anyagköltséget nem lehet elszámolni, akkor sem, ha az adott munkát akár mi magunk is el tudnánk végezni.

Példák:

1. Felújítás teljes költsége: 6. 000.000,- Ft

Anyagköltség:                  4.500.000,- Ft

Munkadíj:                         1.500.000,- Ft

Kifizethető támogatás:    3.000.000,- Ft

Tekintettel arra, hogy a támogatás összegében az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50 %-nak kell lennie, ami 1.500.000 – 1.500.000 Ft-tal teljesül, jár a maximális összeg.

2. Felújítás teljes költsége: 5.000.000,- Ft

Anyagköltség:                  4.000.000,- Ft

Munkadíj:                         1.000.000,- Ft

Kifizethető támogatás:    2.000.000,- Ft

A maximális támogatási összeg 2.500.000,- Ft lenne, de mivel a munkadíj csak 1.000.000,- Ft-ot tesz ki, az 50-50 %-os szabály akkor érvényesül, ha az anyagköltségből is csak 1.000.000,- Ft-ot veszünk figyelembe, így a kifizethető támogatás 2.000.000,- Ft.

 3. Felújítás teljes költsége: 1.000.000,- Ft

Anyagköltség:                  1.000.000,- Ft

Munkadíj:                                        0,- Ft

Kifizethető támogatás:                   0,- Ft

A kifizethető támogatás 500.000,- Ft lenne, ha legalább 250.000,- Ft összegű munkadíjról szóló számla is benyújtásra került volna. Tekintettel arra, hogy ebben az esetben az egyik költség a lehetséges támogatási összeg 50 %-a alatt van, az 50-50 %-os szabály semmiképpen nem érvényesülhet, így támogatás nem fizethető ki. (Forrás: Magyar Államkincstár)

4. Mikor kapom vissza a pénzt?

A felújítás elhúzódhat akár több hónapon keresztül is, több ütemben, több vállalkozóval együttműködve. A számlát nem az egyes munkafolyamatok, hanem az egész felújítás befejeztével, az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül kell leadni. Az Államkincstár a kérelem beérkezését követően 30 napon belül bírálja el a kérvényt, ezután a jóváhagyott összegről támogatói okiratban tájékoztat, és 5 napon belül utalja is a pénzt a megadott számlaszámra. Hiánypótlásra összesen egyszer van lehetőség, ez hosszabbítja az eljárást.

Figyelem! A kormányhivatal a támogatás kézhez vételétől számítva 6 hónapig ellenőrizheti a jogosságot.

5. Hogyan és hol lehet beadni az igénylést?

Minden szükséges nyilatkozat, minta, előírt dokumentum megtalálható a Magyar Államkincstár oldalán. Elektronikus úton az ügyfélkapunkon, postai úton, de személyesen a kormányablakban is leadható a támogatási kérvény – utóbbi helyen minden bizonnyal rögtön ki is derülhet, ha esetleg valamit mégis elfelejtettünk vagy rosszul töltöttünk ki.

Kiss Nikolett

 

 

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

MNB: a kamara is részt vesz a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítésében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz - ismertette Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét. Az egyeztetésen Nagy Elek megerősítette: az MKIK támogatni fogja a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítését a vállalkozások körében.

Ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.
Hirdetés

Hírek

Szombaton jön a Repülőtér Éjszakája

Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.

140 milliárd forintot fordítanak a kedvezményes gyermekétkeztetésre

A kormány idén 140 milliárd forintot fordít ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, melyre 2010-ben 32 milliárd forintot költöttek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára kedden Szerencsen, ahol tanszercsomagokat adott át helyi nagycsaládosoknak.

Csemegekukorica körkép

Az ország északi részében kifejezetten jó csemegekukorica-terméseredmény várható, míg délebbre nem ennyire jó a helyzet. Az itthon megtermelt csemegekukorica jelentős részét a konzervipar dolgozza fel, de a fogyasztók körében rendkívül népszerű a friss, csöves kukorica is. A frisspiacra szánt terméket elsősorban kistermelők állítják elő, a különböző termesztési módszerek alkalmazásának, illetve az ütemezett vetésnek köszönhetően május végétől október elejéig elérhető a magyar csemegekukorica a boltokban, piacokon.

A megszokottnál kevesebb az idei meggytermelés

Idén sem kedvezett a meggytermésnek az időjárás, a tavaszi fagykár jelentős volt az ültetvényekben, érdemi mennyiséget csak a közép- vagy késői érésű fajtákról tudtak betakarítani a termelők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az alacsony termés ellenére jelentős kereslet alakult ki a nemzetközi piacon a magyar meggy iránt, ami az árakat is extrém módon felfelé hajtotta.

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...