Hirdetés
Kezdőlap Hírek Bankszámlákat csapolt a bűnbanda - ügyintézői segítséggel
No menu items!

Bankszámlákat csapolt a bűnbanda – ügyintézői segítséggel

Bankszámlák megcsapolásával és csalással szerzett hitelek felvételével gyanúsítható az a tíztagú bűnszövetség, amelyet a napokban számoltak fel a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy nő és élettársa rávett egy banki ügyintézőt, hogy biztosítson netbankon keresztül hozzáférést egy ügyfél számlájához.

A számlán található 62 millió forintot egy általuk beszervezett stróman bankszámlájára utalták, és az összeget felvették.

K. Györgynét és B. Sándort V. Gergő banki ügyintézőn kívül még két férfi – H. János és F. László – segítette. Ők gondoskodtak a strómanok beszervezéséről – akik legtöbbször nehéz sorsú emberek voltak -, valamint arról, hogy legyen olyan bankszámla, ahová a jogosulatlanul megszerzett pénzt átutalhatják.

V. Gergőt tavaly májusban fogták el, K. Györgynét júliusban, szökésben lévő társuk, B. Sándor ellen elfogatóparancsot adtak ki. A férfi decemberben feladta magát a rendőrségen.

A rendőrök K. Györgyné és B. Sándor használatában lévő autók átkutatásakor csaknem 54 millió forintot és 1 millió forint értékű ékszereket találtak. A nyomozók a pénzt, az ékszereket és az autókat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében lefoglalták, valamint zár alá vettek egy ingatlant is.

Hasonló módszerrel, szintén V. Gergő banki ügyintéző közreműködésével az egyik fővárosi banknál négy alkalommal strómanok nevére igényeltek 18 millió forint hitelt.

A hitelt felvevőknek a gyanú szerint a február 2-án elfogott H. Miklós állított ki különböző jövedelemigazolásokat és hamis bankszámlakivonatokat.

A rendőrség V. Gergőt, K. Györgynét és B. Sándort bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett,különösen nagy kárt okozó csalás, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás, közokirat-hamisítás és hamismagánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Társaikat, H. Jánost és H. Miklóst üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás, közokirat-hamisítás és hamismagánokirat-felhasználás miatt, F. Lászlót pedig pénzmosás miatt hallgatták ki. A fővárosi banknál igényelt hiteleket felvevő négy férfit a nyomozók csalás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával hallgatták ki.

K. Györgyné jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll, B. Sándor letartóztatásban van, társaik szabadlábon védekeznek – közölte a BRFK.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...