Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét
No menu items!

Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét

Kép forrása: ESA

Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét, amely csaknem kétmilliárd csillagról tartalmaz információkat. Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia szondájának harmadik katalógusában a csillagászok, köztük magyar kutatók is, lenyűgöző felfedezéseket mutatnak be a fura csillagrezgésektől, a csillagok “DNS-én” és a legfiatalabb, még most születő csillagokon át egészen a Naprendszer kisbolygóiig – írta az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA közleménye alapján.

Mint felidézték, a 2013-ban felbocsátott Gaia űrszonda küldetésének célja, hogy a Tejútrendszer legpontosabb és legteljesebb többdimenziós térképet készítse el. Ez lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy rekonstruálják galaxisunk szerkezetét, illetve fejlődését az elmúlt évmilliárdok alatt, valamint, hogy jobban megértsék a csillagok életciklusát és helyünket a Világegyetemben.

Az űrszonda korábbi méréseivel a csillagok mozgását határozták meg a galaxisunkban a csillagászok. A Gaia harmadik, legújabb adatközlése (Data Release 3) a galaxis közel kétmilliárd csillagáról tartalmaz új, illetve az eddiginél pontosabb információkat.

A katalógusban olyan új adatok találhatók, mint a kémiai összetétel, a csillagok hőmérséklete, színe, tömege, kora és radiális sebessége. Ezen információk nagy részét az újonnan közzétett spektroszkópiai adatok segítségével fedték fel. Ez egy olyan technika, amellyel a csillagok fényét egy szivárványhoz hasonlóan az alkotó színeire bontják.

Az adatok emellett különleges csillagok alcsoportjait is tartalmazzák, például azokat, amelyek fényessége időben változik: ezeket változócsillagoknak hívjuk.

A legújabb mérések váratlanul több ezer csillagrengést, a csillagok felszínén végbemenő apró mozgásokat tártak fel, amelyek megváltoztatják a csillagok alakját.

Korábban a Gaia már talált olyan sugárirányú rezgéseket, amelyek alatt a csillagok periodikusan tágulnak és zsugorodnak, miközben megtartják gömb alakjukat. A Gaia azonban most más rezgéseket is észlelt, amelyek inkább nagyméretű “csillagcunamikhoz” hasonlítanak. Ezek a nemradiális rezgések enyhén megváltoztatják a csillag alakját, ezért nehezebb őket észrevenni.

“A csillagrengések sok mindent elárulnak nekünk a csillagokról, különösen a belső működésükről. A Gaia aranybánya lesz a nagytömegű csillagok csillagszeizmológiája szempontjából” – idézi az ESA közleménye Conny Aerts-t, a belgiumi Leuveni Egyetem professzorát, a Gaia tudományos kollaboráció tagját.

A közlemény szerint az, hogy miből állnak a csillagok, sokat elárulhat születési helyükről és az azt követő útjukról, és így a Tejútrendszer történetéről is. Ezzel az adatközléssel a Gaia a galaxis legnagyobb kémiai térképét tárja elénk, a Napunk szomszédságától a minket körülvevő kisebb galaxisokig, összekapcsolva a csillagok háromdimenziós mozgásával.

A Gaia segítségével látható, hogy a Tejútendszerben egyes csillagok ősi, az Univerzum születésekor keletkezett anyagból állnak, míg mások, mint például a mi Napunk is, már a csillagok korábbi generációi által feldúsított anyagból álltak össze. A galaxisunk középpontjához és korongjához közelebbi csillagok gazdagabbak fémekben a távolabbi csillagoknál. A Gaia a kémiai összetételük alapján olyan csillagokat is azonosítani tudott, amelyek eredetileg másik galaxisokból származnak.

Emellett az új kettőscsillag-katalógus több mint 800 ezer kettős csillagrendszer tömegét és fejlődését mutatja be, míg a 156 ezer kis égitestet tartalmazó új kisbolygó-felmérés a Naprendszer eredetének felderítéséhez járul hozzá. A Gaia emellett 10 millió változócsillagról, a csillagok közötti titokzatos makromolekulákról, valamint a saját kozmikus szomszédságunkon túli galaxisokról és kvazárokról is új információkat tárt fel.

A CSFK tájékoztatása szerint a változócsillagok keresésében és azonosításában magyar kutatók is közreműködtek. A 3. adatközlésben a fiatal csillagok azonosítását Marton Gábor, a CSFK Csillagászati Intézetének munkatársa vezette.

A Gaia a fiatal csillagokat abban az állapotukban látja, amikor már bolygóképző korong van körülöttük, sőt, ebben a korongban már bolygócsírák is megjelentek. “Amellett, hogy ezek a nagyon fiatal bolygók kitakarhatják a szülőcsillaguk fényét, amit a Gaia észre is vesz, egyéb módon is kölcsönhatnak, amelyek szintén az űrtávcső számára észlelhető változásokat okoznak a rendszerek fényességében. Mivel a Gaia hosszú ideig, rendszeres időközönként ‘ránéz’ ezekre a fényforrásokra, így kiválóan alkalmas arra is, hogy akár ritka, de drasztikus eseményeket is észrevegyen” – fejtette ki a CSFK közleményében Marton Gábor.

A csillagász magyarázata szerint a fényességváltozások részletesebb elemzése felfedheti, hogy hogyan alakulnak ki a csillagok körül a különböző távoli naprendszerek, hogyan fejlődnek a bolygópályák, kémiailag hogyan alakulnak át a csillagközi porszemcsék olyan összetett anyagokká, amelyek az üstökösöket, kisbolygókat és bolygókat alkotják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás