Kezdőlap Gazdaság Benzinárstop. Hat intézkedéssel segíti a kormány a kis kutakat
No menu items!

Benzinárstop. Hat intézkedéssel segíti a kormány a kis kutakat

Több intézkedéssel, köztük hitelmoratórium biztosításával segíti a kis benzinkutakat a kormány – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László közölte: az elmúlt három napban előremutató tárgyalásokat folytattak a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel. “Egyetértettünk abban, hogy a családokat meg kell védenünk a külföldről begyűrűző áremelkedéstől. Ezért egyetértettünk abban is, hogy május 15-éig fenntartjuk a benzinárstopot, vagyis 480 forint marad a benzin és a gázolaj ára a benzinkutakon“. Hozzátette, “a kormány megismerve és megértve a kisbenzinkutak helyzetét, hat gyors intézkedést hozott a megsegítésükre“.

Az intézkedések között van az MSZKSZ-díj (Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség – földgáz biztonsági készletezési díja) elengedése és a kedvezmény átengedése a benzinkutaknak, valamint

a szociális hozzájárulási adó elengedése január 1. és május 31. között a kisbenzinkutak esetén töltőállomásonként 4 fő foglalkoztatotti létszámig.

György László

A Magyar falu vállalkozás-újraindítási programból a 10 fő alatt foglalkoztató kisbenzinkutak beruházásainak támogatása 70 százalékos támogatás-intenzitással eredményes pályázat esetén azt jelenti, hogy egy 14 millió forintos, 4 kiszolgálópisztolyt működtető tankolóautomata árából 10 millió forintot átvállal a kormány – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy ezzel a kis benzinkutak költségei csökkenthetők, a kiszolgálás könnyebbé és 24 órássá alakítható, ami a vidék ellátásbiztonságának javulását eredményezi. A támogatás összege az egész szektort tekintve elérheti akár az 5 milliárd forintot is – jelezte az államtitkár.

További támogatásként 0 százalékos áthidaló hitelt biztosítanak a Széchenyi Kártya Programban, a külföldről beszerzett energia után fizetendő adót pedig eltörlik.

A benzinkutak üzemeltetőivel folytatott tárgyalásról György László elmondta: “megállapodtunk, hogy az egyeztetéseket tovább folytatjuk. Az a közvetett célunk, hogy a gyorssegítségen túl a vidéki kis benzinkutak technológiai felkészültsége javuljon. Ezért adunk a közvetlen megsegítésükön túl olyan támogatást, amely a működésüket versenyképesebbé teszi“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás