Kezdőlap Gazdaság Bértámogatás - 200 ezer állást véd meg az új program
No menu items!

Bértámogatás – 200 ezer állást véd meg az új program

Sok vendéglátós kénytelen volt bezárni. Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Közel 200 ezer ember dolgozik azokban az ágazatokban, amelyekben lehetőség van a bértámogatási programban való részvételre – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor az M1-en kiemelte: a koronavírus-járvány tavaszi első hullámának időszakához hasonlóan a munkabérek kifizetésében az állam jelentős segítséget nyújt, 241 500 forint a bruttó támogatás, amelyet a munkaadóknak tudnak most biztosítani igénylés alapján.

Ez azt jelenti, hogy a forrás rendelkezésre áll a munkavállaló megtartásához, amely elvárás is. A támogatási forma novemberre igényelhető, a kérelmet a foglalkoztatási főosztályoknál lehet beadni.

Az államtitkár a foglalkoztatásról elmondta, hogy jelenleg mintegy 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, ugyanakkor a munkaerőpiac szinte óráról órára változik, reagál a napi kihívásokra, ezért nagyon fontos, hogy készen álljanak a támogatási programokkal.

Bodó Sándor

Beszélt a távmunka szabályozásáról is: a jogi alapok megteremtődtek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a munkakönyv tartalmától jelentősen eltérjenek megállapodás formájában.

A költségátalány biztosítása is nagy segítség, hiszen amennyiben a versenyszférában a munkaadó és a munkavállaló meg tud állapodni, akkor a minimálbér 10 százalékáig, 16 100 forintig átalány számolható el. Korábban is volt arra mód, hogy a rezsiszámlákat valamilyen megosztás szerint a munkahely elszámolja távmunka esetén, de ez bonyolult volt, az átalánnyal egyszerűbbé vált – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.