Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Beruházási hullám várható a kkv-szektorban?
No menu items!

Beruházási hullám várható a kkv-szektorban?

Rég nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv-szektoron, a mikro-, kis – és középvállalkozások körében végzett felmérést tükröző K&H kkv bizalmi index szerint.

A választásokat követően a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta jelző K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy év során.

Az index látványos emelkedése főként annak köszönhető, hogy a vállalkozások az őket érintő közterhekkel kapcsolatban pozitív irányú változásra számítanak: 20%-ról 34%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek alacsonyabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során. A közterhek kedvező alakulása mellett a kormányzat intézkedéseivel kapcsolatban is derűlátók a kkv-k: a többség szerint (69%) semleges vagy vállalkozásbarát lesz a következő egy évi gazdaságpolitika a cég működésére nézve.

A vállalkozások a pénzügyeikben is kismértékű javulásra számítanak: jelenleg 9%-os árbevétel és 6%-os profitnövekedést várnak a cégek az előttünk álló egy évben, szemben az előző negyedévi 8% és 5%-os várt növekedéssel.

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött, ráadásul – a kereskedelmi szektort kivéve – mindenhol történelmi maximumokról beszélhetünk. Szokásos módon a középvállalkozások hangulata a legjobb (36 pont), a kisvállalkozások bizalma jelenleg 22 ponton áll, és a mikrovállalkozások is kezdenek felzárkózni (9 pont). Az ágazatok közül jelenleg az agrárium a legbizakodóbb (38 pont), a szolgáltató és ipari szektor hangulata szinte azonos (21 pont és 20 pont), míg a kereskedelmi szektor ennél jóval szerényebb várakozásokkal tekint a jövőbe (4 pont).

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.

A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások.

A legutóbbi felmérés 2018. június 15 – 22. között történt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás