Kezdőlap Cégvilág Bérverseny az Aldinál, az Auchannál, a Sparnál?
No menu items!

Bérverseny az Aldinál, az Auchannál, a Sparnál?

Béremelést jelentett be a napokban az Auchan és a Spar, az Aldi tavaly jelezte szándékát.

Az Auchan Retail Magyarország a nem vezető beosztásúak alapbérének “lényeges mértékű” növekedését jelentette be, amelyhez emelkedő prémiumok és béren kívüli juttatások is tartoznak. Utóbbi a teljes munkaidőben dolgozóknál idén eléri a bruttó 91 ezer forintot. A francia tulajdonú vállalat élet- és balesetbiztosítást, egészségügyi szolgáltatásokat, vásárlói kedvezményt és részvényesi programot is kínál az alkalmazottainak. A cég vezérigazgatója fenntarthatónak és mindkét fél számára előnyösnek nevezte a 2019-es javadalmazási rendszert, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke pedig úgy véli, hogy a megemelt kezdő fizetések erősítik az Auchan versenyképességét.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. összesen 7,5 milliárd forintnyi béremelést jelentett be 2019-re. A bérmegállapodásról szóló közlés szerint a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben, valamint a logisztikai központokban a kezdő alapbér minimuma havi bruttó 220 ezer forintra nőtt. Vásárlói kedvezményt a Spar is kínál, emellett továbbra is biztosítja alkalmazottai számára a 13. havi juttatást és a hűségprogramot. Utóbbi évi 100 ezer forintról 120 ezer forintra nőtt, így havonta bruttó 10 ezer forint bérkiegészítést jelent, Szép-kártyára pedig a munkaviszony kezdetétől függően 40 és 100 ezer forint juttatást utalnak. Az osztrák áruházlánc azt tervezi, hogy létszámemeléssel enyhíti a kiemelt területeken dolgozók terhelését, magyarországi üzlethálózatának idei bővítésére és korszerűsítésére pedig 26 milliárd forintot különített el.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. december 14-én jelentette be, hogy 10,88 százalékkal emeli a heti 40 órás munkaidőben dolgozó, kezdő pénztáros és logisztikai alkalmazottak fizetését, amely így havi 301 900 forintra nő. Bolti eladóik nagy része 30 órás munkahétben dolgozik, ami az Aldi szerint azzal magyarázható, hogy a jövedelmük így is versenyképes. A részmunkaidőt az áruházlánc is támogatja, mivel – mint írták- a munkavállalóknak így több szabadidejük marad. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...