Kezdőlap Cégvilág Bérvita a Sparnál - több százezer forinttól eshettek el munkavállalók
No menu items!

Bérvita a Sparnál – több százezer forinttól eshettek el munkavállalók

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.

A napi fogyasztási cikkek kereskedelmének második legnagyobb piaci szereplője az üllői logisztikai bázisán alkalmazott targoncavezetők alapbérét a szakképzetteknek járó garantált bérminimum összege helyett éveken át az aktuális minimálbérnél magasabb, ám az előírtnál alacsonyabb összegben állapította meg – tudta meg az újság, amely szerint akad olyan fizikai munkavállaló, akinek emiatt több százezer forinttal kevesebb pénz ütötte a markát.

A lapnak Pál Péter, az érintetteket képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője elmondta, még nincs pontos adatuk arról, a bérvitában pontosan hány dolgozó érintett ebben vagy más a munkakörben, ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni a több mint 13 ezer főt foglalkoztató cégnél.

A Spar üzletlánc fontosnak tartotta, hogy AzÜzlet.hu  olvasóinak tudomására hozza álláspontját szerkesztőségünkkel közölte: a SPAR a targoncavezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalói részére az időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum felett fizetett és fizet jelenleg is.

A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások nélkül havonta átlagosan bruttó 367.447.- Ft-ot kerestek. Értelmezésük szerint tehát jogszerűen járnak el, amin nem kívánnak változtatni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...