Kezdőlap Élelmiszeripar Beszállítói program - 35 milliárd élelmiszeripari vállalkozásoknak
No menu items!

Beszállítói program – 35 milliárd élelmiszeripari vállalkozásoknak

Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László ismertette: a program célja a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások beszállító képességeinek fejlesztése, különösen a szükséges technológiaváltások és kapacitásbővítések támogatása, valamint azon minőségi elvárásoknak való megfelelés támogatása, amely ahhoz kell, hogy a magyar élelmiszer, a hazai agrárium terméke megfelelő minőségben és csomagolásban jusson el a magyar családok asztalára.

Az államtitkár a program részleteiről elmondta: a projektek megvalósítási időtartama a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében legfeljebb 12 hónap, kutatás-fejlesztési projekteknél 24 hónap, nagyvállalatok nagy beruházásai esetén pedig legfeljebb 24 hónap. A támogatás formája vissza nem térítendő.

A beszállító mikro- és kisvállalkozások 50 és 500 millió forint közötti támogatási összegre pályázhatnak, a beszállító középvállalkozások és nagyvállalatok pedig 50 millió és 2 milliárd forint közötti támogatásra.

A nagyvállalatok csak beszállítóként részesülhetnek támogatásban.

A támogatási intenzitás fő szabály szerint 35 és 50 százalék között alakul. Előlegként a támogatási összeg száz százalékát is megkaphatják a vállalkozások annak érdekében, hogy a projekteket minél előbb elkezdhessék – tette hozzá.

György László

Kifejtette: két ágon valósul meg a támogatás, egyrészt kiírnak egy beszállítófejlesztési támogatási programot a magyar élelmiszeripari vállalkozások számára, amelyen az adott kereskedelmi lánccal közös pályázat keretében piacteremtés, üzleti együttműködés szándékát egy együttműködési megállapodásban rögzítve jelentkezhetnek támogatási forrásért. Tehát, az élelmiszeripari vállalkozás a vevőjével együtt, legtöbb esetben a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncokkal folyamodhat támogatásért.

Másrészt egy általános támogatási konstrukciót írnak ki azon hazai kkv-k számára, amelyeknek külpiacra lépési lehetőségei célzott fejlesztésekkel támogathatók. A támogatható tevékenységek között szerepel: új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, információs technológia fejlesztése, gyártási licenc, know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése, ingatlan és infrastruktúra beruházás, telephely fejlesztés, tanácsadási szolgáltatások igénybevétele, képzés igénybevétele, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása – részletezte.

A pályázási folyamatnak több lépése van: a koordinátorok, azaz a kiskereskedelmi láncok, a közétkeztetők, a külföldi nagy vevők mától egészen 2021. február 28-ig tudnak regisztrálni, a beszállítók jelentkezését 2021. január 11. és február 28. között várják.

A pályázás részletei és lépései ide kattintva elérhetők.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.