Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Richter volt a nap nyertese
No menu items!

BÉT – A Richter volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,86 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 41 503,91 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a nap elején a magyar piac nehezebben indult, a második felében kapcsolódott be az európai erősödésbe. A kereskedés kedvező hangulatban telt, a BUX pénteki záró értéke mindössze 100 ponttal marad el a mindenkori történelmi csúcsától, ami tavaly januárban volt.

Kiemelte: a nap nyertese a Richter volt, de az OTP árfolyama is történelmi csúcson volt délelőtt, 11 970 forinton. A Mol 42 forinttal, 1,31 százalékkal 3242 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 850 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki. A délelőtt folyamán a bankpapír árfolyama 40 forinttal meghaladta a csütörtöki, történelmi rekordnak számító 11 930 forintos értéket, majd gyengülni kezdett. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 457 forintra esett, forgalma 290,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,56 százalékkal 6020 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3978,42 ponton zárt pénteken, ez 29,55 pontos, 0,75 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...