Kezdőlap Pénzvilág Csengetett a BÉT-en az AutoWallis, forognak az új részvények
No menu items!

Csengetett a BÉT-en az AutoWallis, forognak az új részvények

Ünnepélyes csengetéssel indította el a Budapesti Értéktőzsde a kereskedést: csütörtöktől forognak a parketten az AutoWallis Nyrt. új, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemeléséből származó részvényei.

Az AutoWallis Nyrt. képviseletében Veres Tibor, a Wallis Csoport elnöke, az AutoWallis Nyrt. többségi tulajdonosa, Müllner Zsolt, az AutoWallis Nyrt. igazgatóságának elnöke és Székely Gábor, az AutoWallis Nyrt. befektetési igazgatója részvételével indult el a BÉT kereskedése, amelyen jelen volt Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója is.

Székely Gábor a cég BÉT-en tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: céljuk, hogy már márciusban az AutoWallis Nyrt. bekerüljön a BUX-indexet meghatározó papírok közé.

Az előzetes, a magyar számviteli szabályok alapján készített, összesített, nem konszolidált tavalyi adatai szerint az AutoWallis négy leányvállalatának összesített árbevétele 5,9 százalékkal 70,2 milliárd forintra nőtt. A csoport a következő öt évben az árbevételét meg akarja duplázni – mondta Székely Gábor.

Elmondta: ezzel befejeződött a Wallis Csoport négy gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó és autós szolgáltatásokat nyújtó vállalatának tőzsdére lépése, amelyet az Altera Nyrt. átalakításával valósítottak meg. A BÉT Standard kategóriájában jegyzett kibocsátó neve február 1-jei hatállyal változott át AutoWallisra, mellyel egy időben részvényfelaprózást is végrehajtottak. A korábban 100 forintos névértékű papír helyébe 8 darab 12,5 forintos névértékű részvény lépett, a meglévő tulajdonosok tehát egy darabért nyolc új névértékű részvényt kaptak. A részvényekhez kapcsolódó jogokat, össznévértéküket, valamint a társaság alaptőkéjének mértékét a részvényfelaprózás nem érintette.

Székely Gábor jelezte: a névváltást, a részvényfelaprózást és az új részvények bevezetését azután hajtották végre, hogy a tőzsdei vállalat tulajdonába került a Wallis négytagú autós cégcsoportja, benne a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Duna, a Wallis Motor Pest és a Wallis Autókölcsönző. A négy tagvállalat gépjármű és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid és hosszú távú gépjárműkölcsönzéssel foglalkozik Magyarországon, illetve a közép- és délkelet-európai régióban. A cégek együttes árbevétele 2017-ben meghaladta a 66 milliárd forintot, így az AutoWallis a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalata lett – mutatott rá.

Veres Tibor, az AutoWallis Nyrt. fő tulajdonosa, a Wallis Csoport elnöke kiemelte: a csoport elkötelezett a Budapesti Értéktőzsde fejlesztése mellett, hiszen a csoportnak már eddig is több jelentős vállalata élt a nyilvános működés biztosította finanszírozási lehetőségekkel.

A befektetési csoport többségi tulajdonában lévő energetikai szolgáltató és kereskedő Alteo Nyrt. részvényei 2010 óta szerepelnek a magyar tőzsdén, míg a Wing Zrt. a hazai ingatlanpiac vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégeként az egyik legnagyobb kötvénykibocsátó a BÉT-en.

Veres Tibor kiemelte: fő céljuk, hogy az AutoWallis tőzsdei jelenlétével az átlátható működés mellett kihasználják a nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási és tőkebevonási lehetőségeket. Rámutatott: a jövőben az autóipari csoport erősíteni kívánja az elmúlt években elért pozícióját Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás