Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos kiemelte, hogy a vezető részvények közül továbbra is az OTP mozgása lehet a legizgalmasabb, a papírnak végre sikerült a 11 ezer forintos szint felett zárnia. Ha meg tudja tartani az áttörését, a következő napokban folytatódhat az emelkedés.

A Mol jegyzése felfelé korrigált, de továbbra is az 1700-1800 forintos tartományban mozoghat. A Richter nem érte el a 6700 forintos szintet, lefelé indult csütörtökön, a támasz-zóna 6300-6500 forint között található. A Magyar Telekom vissza tudott kapaszkodni a 380 forintos szintre, ami a korábbi kereskedési sáv alja, de a szakértő szerint továbbra is fennáll a letörés veszélye.

A szakértő jelezte azt is, hogy az OTP ismét vett 30 ezer saját részvényt, az átlagár ezúttal 11 134 forinton alakult, az összes kibocsátott részvénymennyiség 1,18 százalékát birtokolja a vállalat.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 137,83 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 35 574,22 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt.

A Mol 23 forinttal, 1,31 százalékkal 1774 forintra nőtt, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 150 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,06 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 119,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,89 százalékkal 6495 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.