Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán szerint a mostani 43 431 pontról a 43 ezer pontos szint felé indulhat a BUX index. A kínai koronavírus gyors terjedése miatt ismét negatív a nemzetközi befektetői hangulat, így a hazai árfolyamok is a negatív tartományban kezdhetnek – tette hozzá.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 14 000-14 100 forintos tartomány jelenthet támaszt. A Mol esetében továbbra is a 2600 forintos szint érintése várható, míg a Richter a 6500 forintos támasz alatt zárt tegnap. Amennyiben ez marad, további csökkenés jöhet a 6200-6400 forintos tartomány felé. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 450-465 forintos tartományban mozoghat – mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,20 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 43 431,30 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2650 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,63 százalékkal 14 210 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 456 forintra gyengült, forgalma 114,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6495 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás