Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemzők szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: hétfőn a nemzetközi irányokkal ellentétesen mozogva pluszban zárt a BUX, kedden kisebb gyengülést, illetve iránykeresést vár a magyar tőzsdén a nap elején.

Hozzáfűzte, hogy délután kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az elemző  a várható döntésről szólva elmondta: a monetáris politikai kondíciókban nem vár módosítást a piac, kiemelten figyelnek ugyanakkor az ülést követő kommunikációra a piac szereplőt – jelezte Kocsis Márió.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szintén úgy látja, hogy negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a hazai tőzsdén, mert a nemzetközi befektetői hangulat kissé elromlott, és hétfőn jelentősen felülteljesítő volt a BUX.

Kiemelte: a hazai vezető részvények közül a Mol grafikonján 3350 forint közelében húzódik fontos ellenállási szint, ami várakozása szerint megállíthatja az emelkedést. Az OTP árfolyama felfelé mozdult a 11 500 forintos támasz közeléből, de a szakértő arra számít, hogy ebben a hullámban nem lesz elég ereje áttörni a 11 970 forintos történelmi maximumot.

A Richter folytatta pénteken megkezdett emelkedését hétfőn, 5900 forintnál van a rövid távú ellenállási szint, míg 5600 forint alatt egy meghatározó támasz. A Magyar Telekom technikai képe nem változott, továbbra is a 475 forintos szint elérése várható rövid távon.

Varga Zoltán kommentárjában szintén kitért arra, hogy az MNB kamatdöntő ülésén nem számít a monetáris politikai keretrendszer módosítására, ugyanakkor a közlemény tartalmazhat érdekes újdonságokat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,49 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 41 332,31 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt.

A Mol 36 forinttal, 1,1 százalékkal 3298 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,86 százalékkal 11 750 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 465,50 forintra emelkedett, forgalma 202,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,56 százalékkal 5850 forintra nőtt, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás