Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkent a BUX, új történelmi csúcson az OTP
No menu items!

BÉT – Csökkent a BUX, új történelmi csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,82 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 42 815,92 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma alacsony, 5,7 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest, az OTP ugyanakkor minimális mértékben emelkedve, új történelmi csúcsot ért el.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az amerikai piacok pénteken jelentős pluszban zártak, alapvetően pozitív hangulat volt, és ennek hatására az ázsiai piacokon is szép emelkedés volt.

Az európai piacokon azonban ez már nem volt tapasztalható, lényegi iránymutatás nélkül, nulla közeli szinteken kereskedtek a főbb indexek, összességében vegyes a kép.

A kereskedés végére a Goldman Sachs várakozásoktól elmaradó jelentése miatt negatívabb lett a hangulat. Az elemző szerint ez a gyengeség tükröződött a hazai parketten is. A Mol és a Richter gyengélkedett, a Magyar Telekomot a zárás végére némileg feljebb húzták, és pluszban zárt, az OTP lényegi elmozdulás nélkül, ugyancsak pluszban fejezte be a kereskedési napot.

A Mol 32 forinttal, 0,96 százalékkal 3298 forintra gyengült, 649 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,08 százalékkal 13 230 forintra erősödtek, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.  A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,54 százalékkal 467,50 forintra nőtt, forgalma 198,9 millió forint volt. A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5535 forintra esett, forgalmuk 516,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4395,66 ponton zárt hétfőn, ez 5,30 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.