Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eltérően ítélik meg a kereskedés irányát az elemzők
No menu items!

BÉT – Eltérően ítélik meg a kereskedés irányát az elemzők

Eltérően ítélik meg az elemzők a kereskedés várható tendenciáját a Budapesti Értéktőzsdén a csütörtöki kereskedésben. 

Wolf Martin

Wolf Martin, a KBC Equitas elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár a globális tőzsdei mutatók alapvetően kedvezőek, ezt nem feltétlen követheti majd a BUX-index.

Az KBC Equitas elemzője a csütörtöki kereskedésben jelentősebb elmozdulást nem, inkább kisebb korrekciót vár. Megjegyezte, a Mol jó formában van, akár tarthatja is az árfolyamát.

Bosnyák Zsolt

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, hogy enyhén pozitív emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés. Az OTP szerdán lefelé mozdult az 50 napos mozgóátlagáról, a 11 150 forintnál húzódó támasz letörése esetén komolyabb tér nyílhat az emelkedésre. A Mol folytathatja az utóbbi két nap jó szériáját, a Magyar Telekomtól nem vár érdemi elmozdulást. A Richter sem tudott felkapaszkodni az 50 napos mozgóátlaga fölé, amennyiben csökkenne az 5500 forintnál húzódó támasz, úgy 5300 forint lehetne a következő megálló a gyógyszercégnek – mutatott rá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,91 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 40 221,18 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 46 forinttal, 1,42 százalékkal 3284 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,40 százalékkal 469,50 forintra nőtt, forgalma 305 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,48 százalékkal 5510 forintra esett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás