Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számít a tőzsdén az elemző
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számít a tőzsdén az elemző

Bét tőzsde, elemzők a Budapesti Értéktőzsdén Kép: AzÜzlet.hu

Nyitásban elképzelhető negatív korrekció, de a kereskedés további részében emelkedés jöhet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 1240,36 pontos, 2,25 százalékos emelkedéssel, 56 470,09 ponton, történelmi csúcson zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a csütörtöki negatív nemzetközi befektetői hangulat ellenére új történelmi csúcsot tudott beállítani a hazai részvényindex, ami elsősorban az OTP nagymértékű emelkedésének volt köszönhető. A bankpapír árfolyama a 14 ezer forintos szint felett tudott zárni, ellenállási szintek 14 180 forintnál, majd 14 245 forintnál húzódnak. Csütörtökön az OTP-részvények ára 435 forinttal, 3,18 százalékkal 14 100 forintra nőtt, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A szakértő szerint a Mol ismét a 2700 forintos szint áttörésével próbálkozhat, ami meghatározó ellenállás, felette tér nyílhat; támasz 2620 forintnál található. A Mol 34 forinttal, 1,28 százalékkal 2696 forintra erősödött csütörtökön, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter is emelkedni tudott, erős támasz továbbra is 9150 forintnál húzódik, míg ellenállások 9300, majd 9420 forintnál. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,42 százalékkal 9290 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom grafikonján továbbra is 438 forintnál látható támasz, míg 446 forintnál ellenállás. A részvény árfolyama 438,50 forint maradt, forgalma 45,3 millió forint volt csütörtökön.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.