Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a piaci szakértők.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a magyar piacon, miután szerdán este az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) meglehetősen óvatosan fogalmazott a kamatdöntő ülését követően, így a tengerentúli részvénypiacok jelentős emelkedéssel tudtak zárni.

Hozzátette, ugyanakkor az emelkedés tartóssága kérdéses lesz, az elemző szerint egy magasabb nyitást követően némi negatív korrekció jöhet.

Varga Zoltán a vezető részvényekről megjegyezte, hogy az OTP árfolyama csütörtökön vélhetően 11 500 forint felett kezdi majd a kereskedést, ha azonban a részvények árfolyama jelentősen gyengül a részvények ára a 11 100-11 200 forintos tartományba ereszkedhet tovább. A Mol jegyzése meghatározó ellenállási szint közelében mozog, legkésőbb a 3350 forintos érték közelében számít negatív korrekcióra. A Richter 5800 forint közelében “billeg”, a Magyar Telekom árfolyama azonban folytathatja az emelkedést, és hamarosan megérkezhet a 475-480 forintos sávba – fogalmazott az elemző.

Nagy András

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, hogy emelkedéssel nyithat a BÉT, a nemzetközi részvénypiacokon uralkodó kedvező hangulat annak köszönhető, hogy szerdán a Fed kamatdöntő ülésén a testület nem változtatott az irányadó kamaton.

Az elemző szerint a befektetők csütörtökön elsősorban az eurózóna GDP adataira figyelnek majd, illetve vélhetően nyomon követik az Amerikai Egyesült Államok és a Kína közt zajló kereskedelmi tárgyalásokat is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 283,03 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 40 862,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3292 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,55 százalékkal 11 470 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 473 forintra nőtt, forgalma 378,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,60 százalékkal 5785 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás