Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Bét - Kép:azuzlet.hu / Bét

Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a keddi nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán a hétfői visszaesés miatt számít arra, hogy a részvénypiac valamelyest korrigál, bár a nemzetközi hangulat kedvezőtlen alakulása mellett egyelőre nem számít a részvényindex jelentős emelkedésre. Az előző záráskor a BUX 63,03 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 57 400,67 ponton állt meg, az összforgalom 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor elemzője szerint a továbbiakban leginkább a Magyar Telekom erősödhet, miután hétfőn 16,0 forinttal, 2,72 százalékkal 605 forintra nőtt az árfolyama 1,1 milliárd forintos forgalom mellett. A következő ellenállás 640 forint körül alakulhat, amennyiben tartósan elkerüli a gyengülést.

Emelkedett a Mol is, árfolyama a továbbiakban 2886 és 2944 forint között változhat. Hétfőn 14 forinttal, 0,48 százalékkal 2914 forintra erősödött 1,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter 8796 és 8928 forint között mozoghat, de ha nem tud megkapaszkodni, hosszabb távon 8715 forintig is csökkenhet. Részvényei hétfőn 45 forinttal, 0,51 százalékkal 8800 forintra estek 1,3 milliárd forintos forgalom mellett.

Az előző zárásra az OTP is gyengült, árfolyama 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 745 forintra csökkent, forgalma 2,4 milliárd forint fölött állt meg. Várhatóan kedden is a 13 500 és 14 000 forint közötti sávban marad.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.