Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel zárt a BUX, közben erősödött a forint
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel zárt a BUX, közben erősödött a forint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,73 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 390,81 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint javult a nemzetközi befektetői hangulat. Ez főleg annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban kedvező feldolgozóipari adatok jelentek meg délután, emellett az is hozzájárult, hogy egy thaiföldi orvoscsoport közzétett egy tanulmányt, miszerint már két koronavírusos beteget is sikerrel kezeltek egy gyógyszerkombinációval.

A magyar piacon is pozitív korrekció látható, főleg az OTP piacán alakult ki erőteljes vételi nyomás. Egyelőre úgy tűnik, a befektetők picit maguk mögött hagyják a kínai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggodalmakat. A következő napokban érkező hírek  persze továbbra is jelentősen befolyásolhatják a piacokat – tette hozzá.

A forint erősödött, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette, hogy nem fogadott el ajánlatot a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen, tehát tovább szűkítették a kinn lévő többletlikviditást.

Önmagában is forinterősítő viszont a jegybank részéről múlt héten megjelentetett tanulmány, amiben azt írják, hogy ezt csak átmeneti lépésnek szánják. Most túlzottan nagy a likviditás a bankközi piacon, ezért szűkítik, de a negyedév hátralévő részében ez változhat, úgyhogy nem tekinthető tartós lépéssorozatnak – mondta a senior elemző.

A Mol 10 forinttal, 0,39 százalékkal 2570 forintra gyengült, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 280 forinttal, 1,98 százalékkal 14 400 forintra erősödtek, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 452 forintra esett, forgalma 56,1 millió forint volt. A Richter-papírok ára 5 forinttal, 0,08 százalékkal 6545 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3638,69 ponton zárt hétfőn, ez 25,35 pontos, 0,70 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő