Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedő forgalomban csökkent a héten a BUX
No menu items!

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a héten a BUX

Bét - Kép:azuzlet.hu / Bét

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 519,20 ponttal, 0,90 százalékkal 57 010,75 pontra csökkent.

Az összforgalom 34,774 milliárd forintról 35,452 milliárd forintra emelkedett. A kedvező nemzetközi befektetői hangulat ellenére a BUX emelkedése megakadt az 58 ezer pontos szintnél, majd lefordult onnan és mínuszban zárta a hetet – közölte az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában.

A BÉT mind a négy vezető részvényére érkezett célármódosítás a harmadik negyedévi gyorsjelentéseket követő héten – írta az Equilor elemzője, Varga Zoltán.
Az OTP 12 havi célárfolyamát 18 500 forintról 18 800 forintra emelte a Morgan Stanley, felülsúlyozás ajánlás mellett.

A Mol célárfolyamát a Santander 2900 forintról 3200 forintra emelte, semleges ajánlás mellett, míg a Raiffeisen 2700 forintról 2500 forintra csökkentette az olajpapírra vonatkozó prognózisát eladási javaslat mellett.

Az RBC Capital 12 600 forintról 12 ezer forintra csökkentette a Richter célárfolyamát, felülteljesítés ajánlás mellett, a Raiffeisen vételi ajánlás mellett 575 forintról 820 forintra emelte a Magyar Telekomra vonatkozó előrejelzését.

A vezető papírok közül a héten a Richter árfolyama esett a legnagyobbat. Jegyzése 2,35 százalékkal, 8730 forintra gyengült 6,360 milliárd forintos heti forgalomban.
A Mol árfolyama a múlt heti záráshoz képest 1,13 százalékkal, 32 forinttal csökkent, pénteken 2812 forinton zárt, heti forgalma mintegy 4,9 milliárd forint volt.
Az OTP árfolyama a héten 0,47 százalékkal, 65 forinttal esett 13 880 forintig, 18,968 milliárd forintos forgalom mellett.

A blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom zárt pozitív tartományban. Az árfolyam 0,33 százalékkal, 2,0 forinttal 608 forintra erősödött.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,42 százalékkal, 70,68 ponttal emelkedve 5058,3 ponton fejezte be a hetet.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás