Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedtek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Emelkedtek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 955,41 pontos, 2,97 százalékos emelkedéssel, 33 173,40 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy mind az európai, mind az amerikai részvénypiacok pozitív tartományban mozognak. Makrohírek nem voltak, és jelentősebb vállalati jelentések sem érkeztek, a hangulatot a gazdaságok fokozatos újranyitása, illetve a járványhelyzettel kapcsolatos optimizmus dominálta.

Az elemző szerint ez támogatóan hatott a hazai parkettre is, a BÉT emelkedéssel zárta a hét utolsó napját. A legjobban szereplő blue chip az elmúlt napok leggyengébb szereplője az OTP volt, mely több mint 5 százalékos pluszban zárt, de valamennyi hazai nagypapír pozitív tartományban zárt – mondta.
A Mol 56 forinttal, 2,77 százalékkal 2076 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 5,61 százalékkal 8475 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,50 százalékkal 372,50 forintra emelkedett, forgalma 962,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,26 százalékkal 6430 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3211,51 ponton zárt pénteken, ez 15,02 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.