Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedésre számít szerdán a nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán szerint átmenetileg megnyugodtak a befektetők, mivel enyhültek a félelmek a kínai koronavírus miatt. Pozitívan hat az is, hogy az Egyesült Államokban a technológiai szektor jelentősen emelkedik, az amerikai részvénypiacok komoly mértékben erősödtek, amely segíti az ázsiai tőzsdéket is.

Az elemző kifejtette, hogy a keddi kereskedésben 1 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a BUX, a Magyar Telekom kivételével minden vezető részvény árfolyama erősödött.

Az OTP jegyzése átlépte a 14 500 forintos ellenállási szintet, így a következő lehetséges támasz 15 000 forintnál lehet. A Mol visszakapaszkodott a 2600 forintos, középtávon is meghatározó szint fölé, a következő fontosabb ellenállási szint 2700 forintnál húzódik. A Richter árfolyama a 6600 forintos szintet tesztelgeti, szignifikáns áttörése esetén a 6770 forintnál található, januárban elért lokális maximumot veheti célba. A Magyar Telekom esetében nem történt érdemi változás, a 450-465 forintos kereskedési sáv alsó széléhez közelít – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 474,01 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 43 864,82 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 48 forinttal, 1,87 százalékkal 2618 forintra erősödött, 5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,18 százalékkal 14 570 forintra nőtt, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott,452 forintot ért, forgalma 211 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,69 százalékkal 6590 forintra emelkedett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein