Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: a nemzetközi hangulat lefelé mutat, elbizonytalanodott, ezért napközben sem várható jelentősebb emelkedés. Hozzátette: az OTP továbbra is erős maradhat. A Mol jegyzése is emelkedni tudott, a következő ellenállási tartomány 2900-2920 forint között található. A Richter árfolyamában az 5750-5800 forintos támasz-zónára és a 6035 forintos lokális maximumra érdemes figyelni a következő napokban. A Magyar Telekom mozgásában továbbra sincs változás, a 435 és a 445 forintos szintekre kell figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,88 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 44 640,38 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt.

A Mol 20 forinttal, 0,70 százalékkal 2892 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,41 százalékkal 15 110 forintra nőtt, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 440 forintot ért, forgalma 286,9 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,77 százalékkal 5875 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás