Hirdetés
Kezdőlap Hírek BÉT - Erősödött a BUX az év első kereskedési napján
No menu items!

BÉT – Erősödött a BUX az év első kereskedési napján

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, a távol-keleti tőzsdék jelentős eséssel indították az évet, amely az európai piacokra is hatással volt. A hangulat napközben megfordult, így a BUX emelkedéssel zárt és a blue chipek is erősödtek az év első kereskedési napján.

A magyar részvényindex mellett emelkedett a varsói index, a nyugat-európai indexek is ledolgozták a nap elején tapasztalt esésüket, a párizsi index kivételével. Az amerikai piacon is hasonló tendenciák láthatók, a délutáni nyitáskor mintegy 1,5 százalékos mínuszban tartózkodtak az indexek, amelyek ledolgozták a kezdeti esést – tette hozzá a szakértő.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek szintén azt emelte ki, hogy az év első kereskedési napja vegyesen alakult, a reggeli mínuszok után jelentős pluszban zárt a BUX. A kereskedést segítette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt a magyar munkanélküliséggel kapcsolatos pozitív adat. A kedvező régiós hangulatnak köszönhetően a vezető részvények is jól teljesítettek – fűzte hozzá az elemző.

A Mol 18 forinttal, 0,58 százalékkal 3096 forintra erősödött, 881,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 2,21 százalékkal 11 540 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 441 forintra emelkedett, forgalma 217,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,39 százalékkal 5560 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 879,4 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3852,70 ponton zárt szerdán, ez 79,71 pontos, 2,11 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...