Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Eséssel indulhat a kereskedés

A pénteki pozitív korrekció után hétfőn ismét lefelé vehetik az irányt az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán kifejtette, az OTP árfolyamában 10 ezer forintnál húzódik támasz, míg 11 ezer forintnál ellenállási szint. A Mol jegyzésében 1800 forintnál található támasz és 2000 forintnál fontos ellenállási szint.

A Richter árfolyama 5600 forintról fordult, itt akár emelkedés is lehet a szakértő szerint, mert a vállalat részt vesz majd egy koronavírus elleni gyógyszer fejlesztésében. A Magyar Telekom grafikonján 340 forintnál húzódik támasz, 360 forintnál ellenállás.

Varga Zoltán hozzátette, hogy a pánikszerű eladási hullámot kihasználva újra saját részvényeket vásárolt a Pannergy, a vállalat március 6-12 között 40 ezer darab saját részvényt vásárolt vissza 630,2 forintos átlagáron.

Az elemző jelezte azt is, hogy ismét a 340-es szintet tesztelte az euró-forint árfolyama, majd kisebb korrekció indult. Hétfőn délután ismét devizaswap-tendert tart a jegybank, várhatóan növelik majd a kint lévő forintlikviditást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1871,20 pontos, 5,79 százalékos emelkedéssel, 34 189,09 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt.

A Mol 54 forinttal, 3,01 százalékkal 1850 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1205 forinttal, 12,30 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 19,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16,50 forinttal, 4,83 százalékkal 358 forintra emelkedett, forgalma 545,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,68 százalékkal 5950 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,6 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.